Demcsák Zsuzsa házassága már hónapok óta vitatott téma a sajtó munkatársai között. Nyár elején bombaként robbant a hír, hogy a műsorvezető összeházasodott indiai származású párjával. A titokzatos férj személyét egy ideig homály fedte, majd szép lassan egyre több mindent osztott meg róla a felesége, még végül mind megismerhettük Krishant, aki boldoggá tette Demcsák Zsuzsát.

A műsorvezető eddig csak pozitívan beszélt a házasságáról, annak részleteiről azonban nem árult el sokat, mindössze annyit lehetett tudni, hogy Krishannal az Ázsia Expressz forgatásán szerettek egymásba. A titkolózásnak azonban vége, a műsorvezető maga írta meg, hogyan történt a megismerkedésük.

Sok találgatás jelent meg a házasságommal kapcsolatban. Ezeken a legtöbbször jót nevetünk Ez egy dolog, viszont ennél is többen kértétek, hogy írjam le a valódi történetet. Ezt most megteszem. Amit láttok az az első közös fényképem Krishannal, akiről akkor még nem sejtettem, hogy nem sokkal később a férjem lesz... Történt ugyanis, hogy az Ázsia Expressz forgatása egy hét után, két hét pihenőre kényszerült. Nyilván tudjátok ennek a sajnálatos okait. A lényeg, hogy ebben a kényszerpihenőben ismerkedtünk mi össze hosszan tartó beszélgetések során, aminek nem akartunk véget vetni. Nyilvánvaló volt már ekkor mind a kettőnk számára, hogy mi összetartozunk, örökké. Április 24-én össze is házasodtunk. Ez Isten színe előtt történt. Nem, nincs még papírunk róla, de azzal mindenki tisztában van, aki élt már házasságban, hogy nem is ez számít. Most már együtt élünk itthon, ami neki is az otthona lett. Feladott, hátrahagyott mindent és velünk kezdett új életet. És tudjátok mit érzek? Hálás vagyok, hogy ebben a szerencsében részesített a sors, hogy megtaláltuk egymást és a világ legjobb embere, férje szeret engem, én pedig őt! Csók mindenkinek!

– hangzik Demcsák Zsuzsa Facebook-posztja, ami egyébként rengeteg pozitív visszajelzést kapott.