Az Ázsia Expressz 2. évadában két pár is indult: Horváth Grétáék és Janicsák Vecáék. Őket kérdezte meg a Hot! magazin, mennyire tudtak közel kerülni egymáshoz a forgatás alatt. Szinte semennyire, derült ki a válaszukból, amiért többek között a borzalmas higiéniai körülmények okolhatóak. 

Szinte teljesen megszűnt a nemi életünk a műsor alatt. Iszonyatos stresszhelyzetben voltunk, és gyakorlatilag napi 24 órában forgattunk, rohantunk, idegeskedtünk, nem ettünk, nem ittunk. A higiéniai körülmények nem voltak megfelelőek, hogy nemi életet éljünk

- mondta Meggyes Dávid, Horváth Gréta párja. 

Janicsák Vecánál és szerelménél, Jancsó Ábelnél sem volt ez másképp: 

Hatalmas volt a hőség, alig ettünk, maximálisan le voltunk terhelve, így többnyire nem a romantikázás körül jártak a gondolataink, bármennyire is romantikus típusnak tartjuk magunkat a hétköznapokban

- mondta Janicsák Veca a Hot!-nak. 

Az énekesnő tudatosan törekszik arra, hogy ne a nyilvánosság előtt élje meg a magánéletét, az ázsiai kultúrában pedig a magánszféra részeként kezelik a párkapcsolatokat. Ehhez mérten igyekeztek meg ők is viselkedni, így a nézők nem is láthatták, tudhatják, milyen az ő házasságuk a valóságban.