A végéhez ért az Ázsia Expressz második szériája. A győzteseknek járó 10 millió forintot Horváth Gréta és Meggyes Dávid vihette haza, akik egyébként a forgatás alatt kezdtek jegyben járni. A megmérettetések végével azonban érdemes egy-egy pillantást vetni a versenyzők alakjára is.

Rengeteget fogyott Horváth Gréta, illetve Demcsák Zsuzsa és Janicsák Veca is jelentősen karcsúsodott. Kandász Andrea azonban közel 16 kilót dobott le magáról.

Az indulás előtt volt egy bokaszalag-szakadásom, amelynek következtében a szokásos súlyomhoz képes jó pár kiló felszaladt rám. A forgatás elején még merevítőben tettem meg a távot az 50 fokban, ahol rengeteg vizet ittam, ételhez viszont akkor jutottunk, amikor a helyiek megszántak minket, és kaptunk gyümölcsöt vagy főztek nekünk valamit. A kintlétem alatt összesen 16 kilótól szabadultam meg, amit azóta is szerencsésen tartok

– nyilatkozta a műsorvezető korábban a Borsnak.