A frissen elvált énekesnőt a napokban fotózták le egy kávézóban, ahol egy 22 éves ausztrál énekessel, Cody Simpsonnal smazicott. A média persze felrobbant a képektől, hiszen Miley alig vetett véget Kaitlynn Carterrel való kapcsolatának.

Miley Cyrus szokásához hűen polgárpukkasztó stílusban kezdett el magyarázkodni Instagram-sztorijában, végül azonban egész más formában zárta az ügyet, mint amire számítani lehetett.

Az énekesnő által posztolt első bejegyzésen Cody Simpson látható. A fotóra pedig azt írta zöld pipák mellé, hogy 22, ausztrál (az ő zsánere), és kockás hasú. Magyarán szólva a srác neki lett kitalálva.

Ezután egy mémoldal bejegyzését fotózta le, amely osztozik az énekesnő ízlésében.

Miután kicsit utánanéztem Cody-nak, én ugyan nem hibáztatom őt (Miley-t – a szerk)

– olvasható a kép fölött.

Az énekesnő ezután egy ahhoz hasonló szöveget posztolt, mint amit nemrég a válása kapcsán. Két pontban fogalmazta meg érzéseit az esettel kapcsolatban.

1. Tudom, hogy a közvélemény bevonva érzi magát az előző kapcsolatomba, mert úgy érzik, hogy a kezdetétől fogva látták. Azt hiszem, ezért érzik az emberek feljogosítva magukat ahhoz, hogy beleszóljanak az életembe. Mert láttak felnőni. De most már felnőttem, és felnőtt döntéseket hozok, mert tudom az igazságot, a részleteket és a valóságot. Az emberek csak azt „tudják”, amit a médiában olvasnak.

2. A férfiak (különösen a sikeresek) alig szenvednek el megkülönböztetést. Egyik gyönyörű nőről a másikra ugranak, és általában következmények nélkül teszik ezt. Legendáknak, macsóknak hívjuk őket. Miközben a nőket r*bancoknak és k*rváknak. Én csak próbálok túlélni a férfiak világában, ha nem tudjuk legyőzni őket, hát csatlakozzunk hozzájuk! Ha az elnökünk csak úgy „megragadja őket a p*ncijuknál fogva”, nehogy már ne kaphassak egy csókot meg egy acai bogyó tálat?!

– írja posztjában az énekesnő.