A tavalyi X-faktor széria legemlékezetesebb botránya az volt, amikor egy Mirjam nevű versenyző nehezen viselte a kritikát, majd amellett, hogy inzultálta a mentorokat, Radics Gigi felé hajította a mikrofont, ami szerencsére nem találta el az énekesnőt. Az idei szériában is megfordult egy ehhez hasonló versenyző.

A feltűnő szerelésbe öltözött hölgy Loca Panteraként mutatkozott be, elmondása szerint 10 éve dolgozik a zeneiparban. A produkciója azonban nem tartott soká, ugyanis a zsűri leállította őt néhány sor után. A kritikát Dallos Bogi kezdte meg, aki mindössze annyit mondott, hogy:

Ez nagyon ízléstelen volt

A versenyző meg sem várta a folytatást, és azonnal földhöz vágta a mikrofont. Ezután válogatott trágár kifejezésekkel illeti a zsűrit, mire Gáspár Laci a tavalyi, mostanra ikonikussá lett mondásával búcsúztatta.

Menjé' csaja haza magadnak!

A szitkozódás azonban itt sem ért véget, a dühös hölgy ugyanis bemutatott a mentoroknak, majd távozása közben is megállás nélkül szórta a szitkokat. Többek között azt sérelmezte, hogy a műsorban nem értékelték azt, hogy kiöltözött, vagy ahogyan ő fogalmazott, kikerázta magát.

Természetesen tehetségesebb fellépőkből sem volt hiány, valamint az is bebizonyosodni látszik, hogy a 2019-es év a rap aranykorát jelentheti.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Radics Gigi után most Dallos Bogit is betámadták az X-Faktorban

Itt a teljes videó az idei X-faktor (eddigi) legnagyobb balhéjáról.

29 · Oct 20, 2019 09:05am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments