Baukó Éva ott volt tegnap Az aszfalt királyai című film premierjén, és készítettek vele egy interjút, amit rögtön azzal is kezd, hogy nem tudta, hogy itt nyilatkozni kell majd, nem celebeskedni jött. A Budapest Eye videóján aztán meglepően keményen nyilatkozik a hazai hírességekről, illetve a szórakoztatóiparnak arról a részéről, amiben ők forognak, hozzátéve, hogy a maga részéről nem akar már tovább ebben részt venni, visszavonul. Itt a teljes videó, alább a legfontosabb részletek.

Ezt az egész celebvilágot itt Magyarországon egy viccnek tartom. Tudom, hogy én is az voltam, bár én nem celebnek, hanem ismert embernek tartom magam, aki több műsorban szerepelt. Igazából az összes celebtől hányok, szerintem felszínesek, vicc ez az egész, amit csinálnak.

A visszavonulást a fentieken kívül a következőképpen kell érteni:

Szeretném a magánéletemet magamnak megtartani, és ha lehet, a közeljövőben nem szerepelni semmilyen tévéműsorban vagy televízióban. Azt gondolom, hogy amit lehetett, azt én ebből kihoztam, szeretnék nyugodt, boldog életet élni.

Baukó Éva a Való világ 4. szériája kapcsán vált ismertté, ami 2010-2011-ben volt adásban, az azóta hírességként szerzett tapasztalatait most így foglalja össze:

Ebből nem lehet megélni... csak akkor lehet (belőle) megélni, ha van egy olyan főszerkesztő vagy egy olyan tévé, aki felemel téged. Akik ma, jelenleg porondon vannak, azok nem (csak) azért vannak ott, mert tehetségesek, hanem mert valamelyik hülye főszerkesztő felkarolta és csinált belőle valakit. Neveket itt most nem fogok egyébként mondani, de nekem nem ad már boldogságot vagy pluszt. Tudom, hogy hogy működik ez, hogy kerülnek be oda az emberek, hogy vannak ott – egy-kettő-három nevet tudok mondani, aki tényleg tehetséges, a többi szar.

Azta.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Baukó Éva visszavonul: „az összes celebtől hányok”

Nem szeretne többet szerepelni, mondja egy friss videós interjúban, egy-két-három celebről gondolja csak, hogy tehetséges, „a többi szar”.

173 · Nov 14, 2019 03:09pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments