A harmadik élő show első rostáján túljutott, azonban végül Bagdi Enikő után Burai Renátónak is búcsúznia kellett az X-Faktortól. Az énekes sok kritikát kapott a mentoroktól, az azonban fáj neki, hogy bár eddig sosem hibázott, ezt nem emelték ki. Azt viszont nem hagyja, hogy az elkeseredés ledöntse a lábáról, ugyanis komoly tervei vannak karrierjével kapcsolatban. Interjú.

Hogy érzed most magad?

Fáradtnak érzem magam. Igazából az zavar csak, hogy a második produkcióban a legvégén van egy magas hang. Lehet az lett volna a mentőöv nekem, és ezt elrontottam. Az első produkciómat én nem éreztem hamisnak, szerintem ott lehetett bennem egy törés, aztán abból nem tudtam felállni. Ott kaptam egy kemény kritikát, és úgy érzem, az nem volt jogos. Mindenesetre én örülök annak, hogy ideáig eljutottam, de azt érzem, hogy nekem nagyon kellett kaparni azért, hogy még idáig is eljussak. Ma valahogy így alakult. Nem is aludtam ki magam, sok mindennel összefügg sajnos, hogy teljesít az ember.

A kritikák ellenére tudtál azonosulni a dalaiddal?

A dal maga tetszett, meg hogy bele kellett írnom egy szövegrészt. Akartam bele egy rappet, hogy hozzam ezt a mai dolgot. De folyamatosan rá voltam erre feszülve, úgy éreztem, hogyha önmagamat adom, az nem biztos, hogy elég ide már.

Megforduld a fejedben, hogy ma te fogsz kiesni?

Éreztem. Mikor az embernek a saját posztja alá írkálják, hogy más nyerje meg, akkor lehet sejteni az eredményt. Igazából az volt a probléma, hogy akármekkorát művelhettem volna én itt ma, akkor se jutottam volna szerintem tovább. Az a baj, hogy hibáztam. De úgy érzem, hogy ezelőtt sose hibáztam, és mégsem volt ez kiemelve. Itt a végén meg hibázok, és rögtön ki is esek.

Nagy dolog, hogy idáig jutottál. Remek formába is kerültél.

Sokat oldódtam. Fogytam is, a műsor miatt, meg magam miatt is. Ezeknek örülök. Úgy vagyok vele, hogy nagy lecke volt ez nekem. Ha újrakezdhetném, máshogy csinálnám. De nem tehetségkutatóban szeretném ezt folytatni. Megpróbálom kamatoztatni azt, amit most elértem.

Lacival szeretnéd folytatni a közös munkát?

Tudom, hogy ő segíteni fog, akárhogy is lesz. Vele szeretnék majd dolgozni. Mondta, hogy a műsor után keressem meg, akkor lesz több ideje. Igazából nekem lett volna a következő adásra egy közös produkció. Az illetőt már régóta próbálom behálózni, és a műsor megadta a lehetőséget, hogy végre felfigyeljen rám. De ez egyelőre titok.