Március végén született meg a Való Világ 5. szériájában feltűnt Veronika  gyermeke, akinek akkor még a nemét is titkolta az édesanya (de most már tudjuk, hogy kislány), és az arcát sem mutatta meg. Mivel már régóta (sőt, a kezdetek kezdetétől) tudvalévő volt VV Veronikáról, hogy nincs ellenére a szépészeti műtéteknek, azon már annyira meg sem lepődünk, hogy újra kés alá feküdt, az már inkább izgalmasabb hír, hogy ezúttal nem dúsabb idomokra vágyik, hanem éppen ellenkezőleg: zsírleszívása volt. 

A celebről 8 kiló zsírt faragtak le, aki kislánya születése után nem tudta leadni a pluszkilókat. VV Veronika a Borsnak nyilatkozott a műtétjéről. 

A terhességem alatt egy grammot sem híztam, mert végighánytam a kilenc hónapot. Mindennap, minden percben rosszul voltam, pedig igyekeztem enni, csakhogy egyből viszont is láttam

- mondta a lapnak. 

VV Veronika bárhogyan is próbált fogyókúrázni és odafigyelni a táplálkozására gyereke születése után, nem tudta leadni a túlsúlyát, különösen a lábára rakódott zsír bosszantotta. Ezért úgy döntött, hogy mell, - száj-, és orrplasztikája után ismét a műtéti megoldást választja, hogy javítson a külsején.