Hétvégén ismét lezárul egy korszak. Szombaton ugyanis kiderül, ki az X-Faktor 2019-es szériájának győztese. Azonban érdemes azokra is emlékezni a verseny után, akik bár nem vitték a fődíjat, ismertséget szereztek maguknak, ami már fél sikert jelentett karrierjük során. Továbbá az sem titok, hogy a jelenlegi zsűri minden tagja kvázi egy tehetségkutatóból indult.  Gáspár Laci és Puskás Peti a Megasztár, ByeAlex és Dallos Bogi pedig a Dalból című műsor által vált ismertté.

Janicsák Veca

2010-ben jelentkezett az X-Faktorba. Előtte a Csillag születik nevű tehetségkutatóban is megmérettette magát, ott a középdöntőig jutott. Az igazi sikert mégis az X hozta meg neki, jelentkezésének évében ugyanis ő lett az év női hangja. A műsorban elhangzott dalai közül a Most múlik pontosan című száma volt a legnépszerűbb. Az énekesnő második párbaja után esett ki, az akkori győztes, Vastag Csabával szemben. Ez azonban nem szabott gátat a karrierjének, azóta is sikeres énekesnőként tevékenykedik, és számos díjat is bezsebelt az évek alatt. 2012-ben Fonogram-díjat kapott, és megnyerte a 2017-es Nagy duettet, majd szintén ebben az évben a negyedik helyig jutott a Sztárban sztár leszek című műsorban. Emellett a 2018-as MasterChef VIP során is felállhatott a dobogó második lépcsőfokára.

Wolf Kati

szintén ebben az évben jelentkezett a tehetségkutatóba, ahol a 7. élő show-ig jutott. Ekkor a nézők szavazatai alapján Takács Nikolas jutott tovább, Geszti Péter azonban ígéretet tett az énekesnőnek, hogy ír neki egy dalt. Ezt be is tartotta, és megszületett a Szerelem, miért múlsz? amely hatalmas sikernek örvendett Magyarországon. A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Wolf Kati képviselte hazánkat, és a 22. helyet sikerült megszereznie a versenyen. Emellett tavaly előkelő helyet szerzett a Sztárban sztár című műsorban is.

Takács Nikolas

A védjegyeként mindig kalapot viselő Takács Nikolas ugyancsak 2010-ben tűnt fel az X-Faktorban. Az énekes a döntőbe jutott, azonban Vastag Csaba elorozta tőle a győztesi címet. Szerencsére ez nem szegte kedvét, és hamar beindult a karriere. Volt arany és platinalemeze, valamint szerepelt a Nagy duettben is. Emellett természetesen folyamatosan koncertezik is.

Muri Enikő

számára a 2011-es széria hozta meg a sikert. Egy évvel korábban a mentorházig jutott, azonban miután nem került be az élő showba, úgy döntött, abbahagyja az éneklést. Végül újra jelentkezett, ekkor Nagy Feró mentoráltjaként a második helyet szerezte meg. Az énekesnő végül nem a popzenében talált magára, hanem a színházban. Folyamatosan szerepel darabokban, amelyekben csodás énekhangját is gyakorta megcsillogtatja.

Csobot Adél

2012-ben jelentkezett a műsorba, ahol a harmadik helyet sikerült megszereznie. Korábban szerencsét próbált a Megasztárban és a Csillag születikben. Csobot Adél az énekesnői karrier mellett műsorvezetőként és a Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagjaként is kipróbálta magát. 2018-ban a Nagy duettben szintén 3. helyezést ért el. Az énekesnő nem csak pályafutásának kezdetét, de a szerelmet is az X-Faktornak köszönheti. Itt ismerkedett meg ugyanis Istenes Bencével, akivel eleinte ki nem állhatták egymást, ma azonban boldog családként élnek, két gyermek szüleiként, vlogcsatornájukat is együtt vezetik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

💛

Csobot Adél (@adelcsobot) által megosztott bejegyzés,