2019-et búcsúztatva hamut szórtunk a fejünkre és átbogarásztuk az elmúlt évtizedet, legalábbis ami a bulvár platformot illeti. Összeszedtünk pár igazán hangos, kellemetlen, vagy csak szimplán vicces botrányt 2010-től napjainkig. Természetesen nem tudunk minden eseményre részletesen kitérni, hisz akkor egy 40 kötetes krónika sem lenne elég, arról nem is beszélve, hogy a túl hosszúra nyúlt cikkeket senki sem szereti, főleg nem szilveszterkor. Egyszóval kissé szubjektív a gyűjtés és nem mindenre kitérő, mégis úgy hisszük, hogy sikerült a valóban érdekes, és esetenként nagy hatást keltő bulvárbombákat katalógusba rendezni. Akad itt válás, autóbaleset, élő adásban kiakadás, vádaskodás és verekedés is; 

mi szem szájnak ingere, azt szállították Magyarország celebjei egy egész évtizeden keresztül.

Kezdjük a legelején: 2010 nagyjából Stohl András ittas és drogbefolyásolt balesetétől volt hangos, a színész azóta megjárta a börtönt, részt vett eltereléseken, alanyává vált rengeteg mémnek, ma pedig már ott tart, hogy előadásokon improvizál a baleset okozta sokkról, vagy saját magát parodizálja egy roppant kínos vígjátékban.

2013 környékén az egyik legszórakoztatóbb egymásnak feszülést Dömsödi Gábor és Hajdú Péter szállították. Kettejük viszálya akkor kezdődött, amikor Dömsödi írt egy könyvet amelynek címe Friderikusz és Hajdú serpája voltam és számos botrányos dologra lelhetett az, aki vette a bátorságot és belelapozott. Volt itt kérem szépen minden, mint a búcsúban: üzengetés, beefelés, verőlegények, vádaskodás, fenyegetés. Az alapokról maga Dömsödi mesélt anno a Life.hu-nak. Egy Facebook poszton akadt ki, amit Hajdú egy gázszerelőnek címzett, Dömsödi kommentelt, a többi pedig már történelem.

Akkor meg is írtam a véleményemet.Olyan hülye voltam, hogy azt hittem, lesz hatása. Egy újságíró kiszúrta, felhívott: mondtam neki, hogy a könyvemben majd mindent megírok Hajdúról. Ekkor borult ki Hajdú, és rakta fel a netre a Fásy Ádámmal való beszélgetésemet, amit felvett a telefonjával. Azt gondoltam: "Hát, ha te így, édes barátom, akkor már nincs fészek, nincs semmi!". Akkor mesélni kezdek

- mondta egy 2013-as interjúban Dömsödi, azóta viszont szent a béke. Ezen sorok írója elsőként hallotta, ahogy a két "showmester" egy RTL-es műsor miatt már hajlandó volt szívélyesen társalogni.

A kisebb-nagyobb őrültségekre nem is térnénk ki részleteiben, például, hogy Alekosz miként szegte meg az RTL-lel kötött szerződését és bukta végül a TV2-es melót is. Vagy, hogy Tatár Csilla még 2014-ben, milyen körülmények között hagyta ott a TV2 reggeli műsorát. Na jó, talán erről mégis írnánk pár sort. Ugyanis élő adásban  egy komplett basztatásmaraton kezdődött Tatár akkori műsorvezetőtársa, Kárász Róbert részéről, aki még a kollégája éppen zajló válását is kéjes örömmel rángatta elő. Tatár berágott és úgy küldte el a fenébe egykori munkatársát, hogy zengett tőle a Mokka stúdiója. 

2015 vége felé sem maradtunk őrület nélkül.Ákos a női princípiummal elérte, hogy a Telekom kiálljon a támogatói köréből és a mai napig idézik, ha a hímsovinizmus kerül terítékre.

Ezután beindultak a dolgok, és kénytelenek vagyunk újra Hajdú Péterről írni, aki elég viharos és címlapokon szellőztetett válásával két évig küzdött a médiával. Sarka Kata 2017 környékén osztott meg egy levelet, mely arra figyelmeztette, hogy férje megcsalja őt. Mondanunk sem kell, hogy az egykori műsorvezető azóta is gyakran kerül párkapcsolataival a bulvárhetilapok kiemelt oldalaira.  Hasonló színvonalon szakította szét házasságát Hódi Pamela és Berki Krisztián, akik azóta is leginkább negatív kontextusban emlegetik a másikat, de minimum ügyvéd, per, tárgyalás, szerződésszegés kiegészítésekkel. Ha már a szakításoknál tartunk, Demcsák Zsuzsa rövid idő alatt hagyott el több tévécsatornát is, nem is akármilyen körülmények között. Azóta túl van a világ az elvonulása okozta sokkon, és a rajongók legnagyobb örömére indiai férjével gyakran szerepel a lapokban. Itt pedig meg kell említenünk Majka és Curtis heves és kokaintól fehérlő szakítását is, a hazai popszakma óriási rácsodálkozással követte az eseményeket. Végülis jól ülték meg a válás okozta hullámokat, Curtis még dokumentumfilmet is kapott, az elmúlt időszakban pedig már újra egy színpadon koptatják a melegítőnacikat.

Zárásként csak egy felsorolás 2019-ből: Aurelio tárgyalása nagyot szólt, ahogy Hosszú Katinkáék válása sem nélkülözte a bulváros felhangokat. Majka idén is kiakadt a Fonogram miatt, amiért Krúbi nagyon hálás volt. Bíró icát méltatlan módon lakoltatták ki, amit a teljes magyar média lekövetett, az olyan apróságokról nem is szólva, hogy idén is volt mikrofondobálás az X-Faktorban.

Szép évtized volt, várjuk, hogy mit hoz 2020...

Buék!