Zdroba Patrik lelkesen tekint a  jövőbe, mindenképpen építeni szeretné énekesi karriert, azonban egyelőre a show előtti életét kell folytatnia, ugyanis hiába végzett a harmadik helyen, hiába ápol jó viszonyt Gáspár Lacival, még nem árasztották el a zsíros haknik – írta meg a Blikk. 

Az X-Faktor felfedezettje úgy döntött, visszamegy a korábbi munkahelyére, folytatja banki munkáját ott, ahol korábban abbahagyta.   

Szükségem van a munkára, mert a fellépésekből egyelőre nem keresek annyit, hogy fenntartsam az anyagi stabilitást

 – mondta el a napilapnak, majd azt is kifejtette, hogy rövidesen stúdióba vonulna, ahol saját számaival dolgozna. Pontos tervei még nincsenek, az elkövetkező időszakot arra szánja, hogy olyan stratégiát állítson össze, ami biztosan sikerre viszi majd a jövőben.