Boros Lajos önálló estje, Öt hét nemlét - Vidám, zenés kalandozások a kóma világán innen és túl címmel lesz látható a Dumaszínházban, melyben vidáman és fanyar humorral emlékezik meg arról az időszakról is, amikor 2018-ban 5 hétig kómában volt. A műsorvezető/újságírót szombati műsoráról kérdeztük.
Hogyan merült fel önben az ötlet, hogy a stand up segítségével dolgozza fel egészségügyi megpróbáltatásait?
Úgy alakult az életem, hogy az utóbbi 2 évem nagy részét kórházban töltöttem. Nem szeretem sajnálni magam, mindig is morbid humorom volt, rájöttem, ha elkezdek mással foglalkozni a szomorkodás helyett, mindenkinek jobb. Kimentem a kórteremből, és elkezdtem beszélgetni a többi beteggel, kérdeztem, ők pedig válaszoltak. Saját hajunknál fogva kell kirángatni magunkat a szarból.
Mi sült ki ezekből a beszélgetésekből?
Nem mondom, hogy gyógyhatásúak voltak, de fájdalomcsillapítónak mindenképp nevezhetjük őket. Több kórházban voltam, mindegyikben kialakult egyfajta klub, ahol beszélgettünk, nevethettünk, a morbid humorommal picit mosolygósabbá tudtam tenni a helyzetünket.
Mindig ilyen pozitív, életigenlő ember volt?
Édesanyámnak is olyan szívbetegsége volt, mint nekem. Az öccse kivitte az USA-ba, ahol egy nagyon neves orvos műtötte volna meg, de a beavatkozás előtt, 47 évesen halt meg. Anya gyönyörű volt, amikor nevetett, megpróbáltam őt mindig felvidítani, hogy mosolyogjon. Olyan sztorikat szedtem össze az utcán, és bármerre, ahol megfordultam, melyek jobb kedvre deríthették őt, a végén már ösztönszerűvé vált, hogy a pozitív dolgokra figyeljek. A mosoly megszépíti az embereket.
Van valami üzenet, amit át szeretne adni a nézőközönségnek?
Az 1972-ben megnyertem a Ki mit tud?-ot, egy dallal, amit szintén egy kórházi élmény ihletett. „Életben tartalak, ha beledöglesz is, beléd dugok csöveket, meg drótokat, meg kötelet”, így kezdődött az önálló estém nyitódala. 40 éve eszembe sem jutottak ezek a sorok, de azt hiszem, elég jól jellemzik azt, amiről a mostani előadásom fog szólni.