A Blikk nyomán a Velvet is megírta, hogy az RTL Klub felmondta a szerződését Gerendásy Gábornak, az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat Teójának, aki nemrég még a Konyhafőnök VIP-ben is szerepelt. Az NLC most egy neve elhallgatását kérő informátortól megtudta, hogy a férfi többször elmaradt a forgatásokról, ráadásul megindokolni sem tudta a dolgot.

Az online lapnak egy belsős informátor elmondta, hogy a Teót játszó férfi megbízhatatlan lett, ezért vált meg tőle a csatorna.

Az egész egy éve kezdődött. Teó egyszer csak napokra eltűnt, hiába keresték, semmire sem reagált. Végül, amikor megjelent a forgatáson, nem volt olyan állapotban, hogy dolgozzon, nem tudott kamera elé állni. Amikor végre sikerült elérni telefonon, már lehetett érezni, hogy gond van. Közölte, tudja, hogy egész héten forgatnia kellene, de nem fog. Ekkor döntöttek úgy, hogy nem kívánnak tovább dolgozni vele, mert az adás biztonságát veszélyezteti a viselkedése. Ennek ellenére úgy tudom, nem engedték el a kezét, igyekeznek segíteni neki


– mondta a lapnak az informátor.