horoszkóp
IMG 0401

Feltűnt egy fiatal, milliárdos férfi Vajna Tímea mellett

2020.01.22. 08:37 Módosítva: 2020.01.22. 09:32

Az uborkaszezonhoz képest elég aktívan szállítják a sztorikat a hazai celebek, az ország még fel sem ocsúdott aSchobert Norbert generálta őrületből, a napilapok már arról értekeznek, hogy Vajna Tímeára újra rátalált a szerelem. A Bors információi szerint egy jóképű, harmincas férfival látogatott ki Andy Vajna sírjához özvegye, egy neve elhallgatását kérő barát pedig állítja, szerelemről van szó. 

A Bors egyik olvasója lefotózta Vajnát, mikor kilátogatott férje sírjához. Rajta kívül jelen volt még Vajna nagymamája, valamit húga és sógora és egy ismeretlen, harmincas férfi is. A lap kiderítette, hogy a férfi jelenleg Timi egyik legnagyobb támasza a nehéz időszakban, ugyanis kapcsolatukról több közeli ismerősnél is érdeklődtek.

Jól sejtitek, együtt vannak

– mondta egy titokzatos barát a Borsnak.

A csak "titokzatos idegenként" emlegetett férfiről kiderült, hogy egy hazai milliárdos  gyermekéről van szó, azonban a lap megkeresésére a férfi tagadta, hogy ő lenne a fényképeken. Vajna húgának férje, Visváder Tamás ezzel szemben azt mondta a lapnak, jó ideje ismerik a lefotózott férfit.

 Andynek és nekünk is egy nagyon-nagyon jó barátja Zoli, ezért volt kinn velünk. De én többet, nem tudok és nem is szeretnénk mondani

– mondta az üggyel kapcsolatban. A Bors természetesen Vajna Tímeát is kereste, hogy a "bimbódzó románcról" érdeklődjenek, de lapzártáig nem érték el.