Már nem sok hiányzik, hogy felrobbanjon Vasvári Vivien Insta-oldala. Alig néhány órája ajánlotta kritikusainak, hogy fogják be a büdös pofájukat, most exférjét szidja egy kilométernyi hosszúságú posztban, melyből kiderül, hogy tavaly 32 millió forintot adott Fecsónak, amit azóta sem látott. 

Vasvári Vivien hosszasan sorolja panaszait egykori férjével szemben. Kezdi mindjárt azzal, hogy a tudta nélkül mondta le közös albérletüket, mikor ő éppen külföldön volt. Aztán a gyerektartást sem utalta neki, csak jóval később, ráadásul nem is a házassági szerződésben szereplő összeget, így Vasvári Vivien fiának,

Edwardnak havi 250 ezer forint helyett havi 150 ezerrel kellet beérnie.

A házassági szerződésben egyébként az is benne van, hogy Edwardot egy lakás is illeti majd, az egyik apja által épített lakóparkban. 

És ha még ez sem lenne elég, következik a következő vád, mely szerint Fecsó egykori felesége bérelt autójának a díjat sem fizette tovább. 

mondván, ne járjak Mercedes luxusautóval, mert ő nem finanszírozza. Ugyan.. .Tudta, hogy nála van a 32 millió forintom, mert 2019-ben májusban kölcsönadtam neki egy évre

- írja Vasvári Vivien. 

Ezután úgy folytatja, erről eddig még sosem nyilatkozott, mert eddig úgy gondolta, ez csak rájuk, kettőjükre tartozik. 

FRISSÍTÉS

Vasvárit a poszjta után is többen is azzal támadták, hogy eltartott nő, mire az üzletasszony úgy döntött, bizonyítékkal szolgál a gyűlölködőknek. Meg is osztotta a kölcsönszerződést, ami mellé egy velős szöveget is írt.

Ez azoknak az embereknek szól, akik azt gondolták-gondolják, hogy egy eltartott LUXI feleség vagyok, aki semmit nem csinál! Nem csak a sorozatban hordtam én a nadrágot, anyagilag is èn voltam a háznál KB a FÈRFI! Ha már hazug állításokra kell folyamatosan reagálnom, ami számomra már egyenes szánalmas... Így ez az utolsó bejegyzèsem ehhez az egész témához!

Az, hogy èn kölcsön adtam neki ennyi pénzt, az azért volt, mert szerettem, bíztam benne és közös jövőnkben reménykedtem. Nem gondoltam, hogy elválok majd tőle, ha ezt tudom előre oda sem adom a pénzemet! Főleg azok után amit velem-velünk megtett az utóbbi 6 hónapban! A kedves gazdag férjem, a megállapodást KÖZÖSEN a gyerek születése előtt aláírtuk a férjem ügyvédjénél 2018. Februárjában! Ő az, aki nem tartotta magát szeptembertől ehhez, amiben a gyerek láthatásában-tartásában is egyetértettünk és megegyeztünk! A gyerekem apja a szerződèsben szereplő pontok egyikét sem tartja be, ezért kellett ügyvédhez is fordulnom! A gyereket soha nem használtam fel ellene, mindig úgy láthatta és vihette el ahogyan azt ő akarta! Aki azt hitte, hogy VÉGRE szabad lett egy “MILLIÁRDOS” üzletember, annak csalódnia kell, mert annak hozzám kell jönnie ismerkedni...

 – írja bejegyzésében Vasvári Vivien, majd az Indirektnek azt nyilatkozta, ha Fecsó nem adja vissza a kölcsönt, akkor be fogja perelni.