IMG 4978

Berki Krisztián: „a kislányom 100 posztban tűnt fel, ami 20 millió forintot ho­zott Pamelának”

2020.02.26. 09:42

Azt írja a Bors, hogy Berki Krisztián a nyártól újra szeretné tárgyalni Hódi Pamelával közös gyermeke elhelyezésének részleteit, Natasa Zselyke ugyanis az ősszel iskolába megy. Sőt, amint arról már korábban is beszélt, Berki azzal fenyeget, hogy a gyerektartást is fel fogja függeszteni, ugyanis a kislány az engedélye nélkül szerepel anyja Instagramján, ezzel pénzt keresve Hódi Pamelának. Berki a Bors szerint többek között a következőket nyilatkozta arról, hogy mi van, ha egy cég pénzt ajánl Natasa Zselyke szerepléséért:

Ha ilyen megkeresések vannak, a másik felet is tájékoztatni kell, és engedélyeztetni vele is. A független mé­dia­szakértő szerint a kislányom 100 posztban tűnt fel az engedélyem nélkül, ami több mint 20 millió forintot ho­zott Pamelának. Ezt a pénzt nem magamnak kérem, és azt gondolom, a szülői felelősség nem az, hogy 18 évesen szilikoncicit, Porsche kabriót vagy egy nagy házat kap a lányom, hanem az, hogy biztosítjuk számára az iskoláztatását.

További hírek:

  • Szintén a Bors írja, hogy elölről kell kezdeni Galambos Lajos büntetőperének tárgyalását, mivel a Lagzi Lajcsi néven is ismert zenész feleségének védőjét kizárták az eljárásból azért, mert korábban ugyanebben az eljárásban egy tanút képviselt.
  • „Bárcsak egy picit vissza tudnék menni az időben” felirattal Vajna Tímea pár éves fotókat posztolt önmagáról, amiken a francia riviérán nyaral éppen. Kattintson a képekért ide, illetve ide!
  • Kökény Attila esett ki a legutóbb az Álarcos énekesből, és ezután az énekes arról mesélt a Blikknek, hogy már nagyon szerettek volna egy negyedik gyereket a feleségével, és ezt éppen be akarták jelenteni a már meglévő háromnak, amikor közülük az egyik megelőzte őket: lányuk bejelentette, hogy terhes. Emiatt Kökény Attila és felesége letett arról, hogy újabb saját gyereket vállaljanak.

Mindezek tetejébe éppen hamvazószerda van, szóval ha ön úgy érzi, jót tehet egy kis böjtölés, a mai például egy különösen jó nap arra, hogy belefogjon!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Berki Krisztián: „a kislányom 100 posztban tűnt fel, ami 20 millió forintot ho­zott Pamelának”

Berki bekeményít Hódi Pamelával szemben közös lányuk szerepeltetése miatt. A további hírekben: Vajna Tímea nosztalgiázik, Lagzi Lajcsi pere újrakezdődik.

7 · Feb 26, 2020 09:42am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments