Stohl a Hatszín Teátrumban az Arckép élőben című színpadi beszélgetés során Kadarkai Endrének mesélt az életéről, munkájáról. A beszélgetés során elmondta, hogy édesapja, bár nagyon szigorú ember volt mindig is a példaképe lesz, és a mai napig az ő elvárásainak igyekszik megfelelni. Azt is kifejtette a Jászai Mari-díjas színész, hogy gyerekkorában sokszor fogyott el a pénzük hó végére, ezért édesanyjának zálogházba kellett adnia az ékszereit, akkor megfogadta, hogy tőlem bárki kérhet kölcsön, amit be is tartott, így súlyos milliókkal tartoznak neki – írta meg a Blikk.

Apukám rendkívül szigorú ember volt (...) de nem volt más választása, mert nagyon hiperaktív gyerek voltam. Akkor azt mondták, eleven... Apu mindig szólt, „Bandi, Bandi, pofon lesz a vége!” És én elmentem addig, amíg volt pofon

– mondta a színész, majd azt is elárulta, hogy a mai napig olthatatlan vágy dolgozik benne azért, hogy szeressék, ez pedig igaz rá a színpadon és magánemberként. Szerinte többek között  ez lehet az oka annak, hogy állandóan kölcsönad, illetve az, hogy szüleinek sokszor elfogyott a pénze hó végén, ezért a családi ékszereket kellett zálogházba adniuk. 

Nekünk mindig pont annyi pénzünk volt, hogy a hónap végére elfogyott. Számtalanszor láttam, hogy az utolsó két-három napra nem jutott, ezért anyám beadta a zaciba a nyakláncát. Akkor megfogadtam, hogy ha tőlem bárki kölcsönkér, mindig adni fogok. Egy kisebb vagy közepes lakás árát kölcsönadtam már az életemben. Egy ideig próbáltam jelezni a kölcsönt élvezőknek, hogy ideje lenne törleszteni.

– mondta el a beszélgetés során Stohl.