Sam Asghari 27 éves lett. Britney Spears némileg fiatalabb párja a napokban ünnepelte a születésnapját, a popdíva pedig tett róla, hogy erről egyetlen követője se feledkezzen el. Az énekesnő három, szinte teljesen egyforma közös fotót posztolt a pasijával, azonban a középpontba az összesen a mellei kerültek.

Britney Spears cukiskodónak induló fotóin az énekesnő csupán egy fehér body-t visel, ami önmagában sem takar sokat, ami pedig a szabását illeti, dekoltázs tájékon meglehetősen nagyvonalú.

A popdíva (az interneten legalábbis) három ilyen szexizésbe torkollott fotóval köszöntötte fel Asgharit, a női követői azonban nem ebbe, hanem a sminkjébe kötöttek bele. Több értekezés is folyik a szóban forgó képek alatt, hogy mégis milyen háború dúl az énekesnő szemhéján, amire többen bánatosan azt felelték, hogy az ott látható szín bizony tetoválva van. Ha pedig visszagörgetünk Britney Spears fotói között, ez az infó valóban igaznak bizonyulhat. Mindenesetre isten éltesse Sam Asgharit!