GettyImages-1055584740

Egy brit lap 70 ezer dollárt ajánlott egy amerikai színésznek, hogy azt mondja, Meghan Markle lefeküdt vele

2020.03.20. 08:31

Már közel három hónapja, hogy Meghan Markle és Harry herceg bejelentette, hogy visszalépnek uralkodói tevékenységüktől. A sajtó hosszú heteken át volt hangos az ügy miatt, de szép lassan lecsillapodtak a kedélyek. Ennek azonban a média nem minden munkatársa örül.

A Just Jared információi szerint egy Simon Rex nevű amerikai színészt több brit lap is próbálta megvesztegetni, hogy hazudjon a hercegnével való (egyébként nem létező) viszonyáról. Rex a Horrorra akadva filmekben és például a Jack és Jill című sorozatban is szerepelt, Meghan Markle-t a Cuts című tévéshow forgatásán ismerte meg, de sosem történt köztük semmi, egy vacsorát leszámítva. Ahogyan a brit bulvár erről tudomást szerzett, több lap is felkereste a férfit a viszony kapcsán, az egyik közel 70 ezer amerikai dollárt ajánlott neki a hazugságért cserébe.

Semmi sem történt. Még csak nem is csókolóztunk. Egyszer együtt lógtunk, de nem randiztunk egymással. Ő csak valaki, akivel a tévében találkoztam és elmentünk vacsorázni. Ennyi volt. (...) Amikor a sztori kibukott, egy halom brit lap ajánlott nekem pénzt, hogy hazudjam azt, hogy lefeküdtünk. Nemet mondtam a pénzre, mert nem éreztem helyesnek a hazudozást, meg amúgy sem akarnék baszakodni a francos királyi családdal

– mondta a férfi.