A színész 22 éves modell/színésznő barátnőjével, Camila Morrone-nal vonult karanténba, hogy átvészeljék a koronavírust, az US Weekly egyik forrása szerint a pár kifejezetten élvezi a négy fal között töltött időt. 

Annak ellenére, hogy folyamatosan együtt vannak, figyelnek rá, hogy a másik privát szférája ne sérüljön. Jó hatással vannak egymásra, élvezik, hogy kiszállhattak az eddigi mókuskerékből. 

Bármennyire is egymásba szeretett a 2017 decemberében összejött pár, közösségi oldalaikon nem szellőztetik meg kapcsolatukat, ahogy korábban a nyilvános eseményeken sem tették (tudja, amikor még léteztek ilyenek), az idei Academy Awardsra például külön érkeztek, ahogy az Oscarra is, de ott legalább egymás mellett foglaltak végül helyet.  

Azon kevés alkalmak egyikeként, amikor az argentin származású színésznő párkapcsolatáról beszélt, arra a kérdésre is válaszolt, mit gondol arról, hogy közte, és DiCaprio között 23 év korkülönbség van. 

Annyiféle kapcsolat van Hollywoodban, és a világtörténelemben is, ahol egy párkapcsolatban nagy korkülönbség van a felek között. Szerintem mindenkinek azzal kellene randiznia, akivel akar.