Miley Cyrus az utóbbi napokban saját műsort indított az Instagramon, amelyben élőben jelentkezik be más hírességekkel, és beszélget el velük különböző témákról. A múltkor Biebernével értekeztek templombajárási szokásaikról, most pedig Hilary Duff volt a vendégszereplő.

Cyrus elmondta, hogy tulajdonképpen a színész-énekesnőnek köszönheti, hogy ott tart, ahol. Kiderült ugyanis, hogy az énekesnő egyedül azért jelentkezett Hannah Montana szerepére, mert annyira odavolt a Lizzie McGuire-t alakító Hilary Duffért, hogy bármit megtett volna, hogy utánozhassa.

11 éves koromban elmentem egy koncertedre, és kockás szoknyát, meg Uggs-ot  [valamikor menőnek számító csizma - a szerk.] vettem fel, mert te is ugyanezt viselted. És valamiért azt reméltem, hogy meglátsz majd a tömegben, és megdicséred a csizmámat. Nem tudom, mit gondoltam. De odavoltam a felsődért! Flitterekből volt ráírva, hogy Nashville. Azonnal kellett nekem is egy ilyen glitterező szerkentyű, és egész éjjel a ruháimat díszítgettem vele

– mesélte nevetve Cyrus, majd a következőkkel folytatta.

Az egyetlen ok, amiért annyira akartam a szerepet, az az volt, mert így olyan lehettem, mint te. De komolyan. Szerintem le se szartam, hogy színésznő vagy énekesnő leszek-e, csak majmolni akartalak, bármi áron! Szóval csak meg akartam köszönni, hogy inspirálsz. Nem ülhetnék itt és nem lennék rivaldafényben, ha nem mutatod meg, hogyan csináljam

Hilary Duff természetesen meghatottan köszönte meg Miley Cyrus szavait, és a beszélgetés további része is igencsak családiasan telt - szúrta ki a People.