Rendhagyó helyzetek, rendhagyó reakciókat szülnek. A vasárnap esték már nem ugyanolyanok, mióta nem kell össze-vissza kapcsolgatni a hazai tévézés két vezető csatornája között. De, ha már így alakult, egy "hogyvolt" szerű cikkben összegezzük az RTL Álarcos énekesében látottakat.

Istenes Bence minden adásban igyekszik egy velőtrázó beköszönéssel megalapozni az este stenkjét, inkább kevesebb, mint több sikerrel-a pilótaiskola osztályfőnökeként pózoló műsorvezető openingjére épp ezért ne is vesztegessünk több szót. A zsűri, bocsánat, a nyomozók stylistjai minden alkalommal 19-re húznak lapot, vagy minden tekintetben tartják magukat a jelmezes koncepcióhoz. Ma Gáspár Laci Kung Fury-vá lett maszkírozva, míg Sebestyén olyan zakót kapott, ami a galambász egyesület fővédnökén szokott lenni az évindító reptetések után. Csobot Adél ehhez képest egy visszafogott marketinggel operáló törtarany kereskedés reklámfigurája lett, míg Dancsó a Túl a barátságon egyik drapp kabátjában mórikálta magát.  

Az est első fellépője a Fagyi volt, aki új szettben adott elő egy dalt, közepesnél eggyel érdekesebben. A nagy megfejtések estjének ígérkezik a mai, a nyomozók hosszas szemöldökráncolások közepette arra jutottak, hogy Schobert Lara bújik meg a koktélcseresznye alatt.  Lehet. De, az is, hogy nem. Ennél sokkal többet erről nem lehet elmondani. Talán csak annyit, hogy Csobot Adél a fagyi sztorijából arra következtetett, hogy Schoberték esetleg tartanak csirkéket a luxusapartman kertjében. Egyébként, ahogy a műsor és a cikk végén is kiderült, jó volt a tipp. 

A kettesszámú fellépő a Krokodil volt, aki szürreális Take on me-t prezentált. A tippeknél meglátásunk szerint a nyomozók kissé félrementek, ugyanis az álarcos azt állította, hogy olyan helyen született, ahol az emberek összegyűlnek az óra alatt, és ez inkább a Moszkva (lásd. Moszkva tér), mint a Big Ben, és London. Persze az is lehet, hogy mindenki vakon van. A Krokodil pedig nem Szabó Győző, vagy Árpa Attila, hanem Dancsó Peti, az emelvényen ülő Dancsó Peti , pedig Zimány Linda.

A Robot egy Emir Kusturica film, az Underground egyik legendás dalát hajította olyan lazán a színpadra, hogy csak na.  A pódiumon agyaló Sherlok különítménynek is tetszett, de úgy vesztek el az információk feldolgozásában, mint diszkalkuliás a kétoldalas szúdokuban.  Volt itt minden, az ufók által felpumpált Patakytól, az éneklő hústömegig. A kommentelők jelentős része szerint egyébként Puskás Peti van a maszk mögött. 

A Kutya kissé megmacskásodva adta elő Britney Spears Toxicját, legyen ennyi elég a produkcióról. Istenes Bence a konfoknál egyébiránt olyan fejet vágott, mint aki eltévedt a valóság és a műsor között félúton. Csobot szerint a csokornyakkendős eb maga Józan László, vagy Lengyel Tamás, vagy Hajdú Steve. Eleinte kitartott Józan mellett, és társai is becsatlakoztak, aztán a szépen felvázolt nyomozati kép kihullott a kezéből. 

A Nyuszi lehet akár Dér Heni vagy Gallusz Niki is, így a nyomozók, és tényleg. Dancsó Péter pedig még mindig spórol a jelenlétével, igazság szerint akkor sem tudna jobban a háttérben lenni, ha galambpostával küldené be a tippjeit. 

...és akkor a mai est leleplezettje:

a Fagyi, aki nem más, mint Schobert Lara. Gáspár Laci meg is kínálta egy X-Faktoros szerepléssel. 

A szülők természetesen a leleplezés óta kifejtették közösségi oldalaikon, hogy milyen büszkék a lányukra.

Az én Kicsi FAGYIM azért mondott “igent”, amikor az RTL klub felkérte az Álarcos énekes című műsorába, mert elbújhatott egy végtelenül kedves jelmez mögé … és a hangja miatt érvényesülhetett … minden előítélet nélkül! Az én kicsi Larám a 12 versenyzőből bekerült a legjobb 5!!! közé. De a Nyomozók a nyomok alapján a döntő előtt leleplezték … és sajnos jól tippeltek. Ott voltam Vele, minden ének- és táncpróbán, amit hajnalban, vagy késő este suli után csinált … a hétvégi kora reggeltől késő estig tartó felvételeken … láttam, hogy a suli mellett milyen alázattal, türelemmel készül, és mennyi munkát fektet ebbe a produkcióba! Csodálatos vagy Kicsim! Büszkék vagyunk Rád!

– írta Rubint Réka a Facebook oldalán.