Kiderült, hogy Megan Fox és egykori férje, Brian Austin Green házassága, ami 10 év után idén végleg véget ért, már régóta rosszul működött. A Page Six informátora szerint a nő először akkor akart szakítani a férjével, amikor annak olyan súlyos betegsége volt, hogy féléven át az ágyat sem tudta elhagyni, a fejét is alig bírta megmozdítani. 

Greennek 2014 év végén egy stroke-hoz hasonló betegsége volt, az orvosok sem tudták pontosan, milyen probléma van az agyával, mindenesetre a férfi több hónapon keresztül az ágyból sem tudott felkelni. Férje betegsége ellenére Fox Los Angelesből New Yorkba utazott 2015 tavaszán, hogy leforgassa a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból!-t. Mikor visszatért, határozott szándékában állt, hogy elváljon a férjétől, augusztusban már be is adta a válókeresetet, de végül mégis rendeződött a kapcsolatuk, és együtt maradtak. 

Igaz, a forrás szerint elvileg nem Fox, hanem Green volt az, aki megpróbálta menteni a menthetőt, hogy aztán öt évvel később Fox ismét lapátra tegye, akit azóta már hírbe hoztak egy másik férfival. Green egy korábbi podcastjban azt mondta, csodálatos párkapcsolata volt a feleségével, öt évvel korábbi betegségéről  úgy nyilatkozott, hogy élete legrosszabb időszaka volt. Azt is elmondta, hogy 2015-ben  New Yorkból hazatérve Fox azt mondta neki, azért akar szakítani vele, mert a fogatás alatt rájött,  sokkal jobban érzi magát egyedül, mint a férje társaságában.