Ismét találgatások kezdődtek meg Vasvári Vivien kapcsolata körül. Az üzletasszony a napokban kérdezz-feleleket tartott Instagramján, ahol is az egyik rajongója megkérdezte tőle, szerinte melyik a legszebb állatfaj, mire ő azt felelte, hogy a férfiak. Ezután az is feltűnt, hogy törlődtek a profiljáról a párjával közös fotók, így több bulvároldal is arról kezdett értekezni, hogy talán szakítottak.

Vasvári Vivient telefonon értük el, aki kijelentette, hogy szó sincs ilyesmiről.

Letöröltem sok régi fotót az oldalamról, de közben a közös képeket is archiváltam a párommal, mert úgy voltam vele, hogy nem szeretnék semmit sem mutatni a párkapcsolatomból. Aztán pár nap múlva visszatettem őket. Az is bennem volt, hogy nem szerettem volna, ha álhírek terjengtek volna rólunk, hogy szakítottunk, így ez egy nem megfontolt döntés volt a részemről. Nagy a szerelem köztünk, és ha lenne bármi probléma, azt biztosan megoldanánk, mert nagyon szeretjük egymást, és nem tudunk egymás nélkül élni. Most utazunk másfél hét múlva Spanyolországba, már nagyon várom!

– zárta le a témát az üzletasszony.

Vasvári egyébként tavaly januárban úgy nyilatkozott a kapcsolatról, hogy még nagyon új, de ha úgy alakul, megosztják majd a nyilvánossággal. Hozzátette viszont, hogy új párja nem celeb, és nem is szeretne az lenni, így tudatos lépés a részükről, hogy a boldogságuk érdekében inkább a reflektorfénytől távol élik meg szerelmüket, és csupán annyit osztanak meg a nyilvánossággal, amennyi mindkettőjük számára kényelmes. Ami pedig a pletykákat illeti, az üzletasszony reméli, hogy ezek után nem cikkeznek majd a szakításukról csupán azért, mert keveset szerepelnek együtt a közösségi oldalán.