Kajdi Csaba édesanyja, Annamari a Best magazinnak mesélt el fiáról egy gyerekkori sztorit, amikor a Visage Modellügynökség alapítója életveszélybe került, szemlézte az Indirekt

Annamari felidézte, hogy egy alkalommal, amikor kiskorában Kajdi Csaba (rajongói körében inkább csak Cyla) fára mászott, olyan szerencsétlenül esett le róla, hogy szétrobbant a veséje. Több órán át műtötték, utána pedig két napig kómában volt. Amikor felébredt, meglepő dolgot mondott.

Csaba fára mászott, leesett, és szétrobbant a veséje. Még éjszaka megoperálták. Négy órán át feküdt a műtőasztalon, majd kijött az orvos, és csak annyit mondott: „Anyuka, mi mindent megtettünk a fiáért. Most már felsőbb hatalmak kezében vagyunk." Ezt követően két napig feküdt kómában, majd váratlanul kinyitotta a szemét, és így szólt: „De gyönyörű helyeken jártam!"

Ha nem is éppen gyerekkori, de körülbelül 10-15 évvel ezelőtt készült képeket posztolt Cyla magáról Insta-oldalára nemrég, még roppanós virsli korszakából, ahogy ő írta.