Tegnap volt július negyedike, azaz a függetlenség napja, ami az amerikaiak egyik legfontosabb ünnepe. Ennek alkalmából Kanye West úgy döntött, ideje a politikai életben is kiteljesednie, ehhez pedig Amerika elnöki pozíciójának elnyerését tűzte ki maga elé.

A 43 éves rapper Twitteren jelentette be a nagy tervét, ahol többek között Elon Musk is biztosította feltétlen támogatásáról.

Be kell teljesítenünk az Amerikában rejlő ígéretet; bíznunk kell istenben, közös víziót kell kialakítanunk és közösen kell építenünk a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnökségéért

– írta West, a posztot pedig felesége, Kim Kardashian is retweetelte, mindössze egyetlen amerikai zászló emoji kíséretében.

Az eddigi éveket figyelembe véve elég csekély az esélye annak, hogy a rapper labdába rúghat a másik két jelölt mellett, de úgy tűnik, Kardashian örömmel állna férje mellett first lady-ként, ha valamilyen úton módon mégis ő lenne a következő Mr. President.

Ami West elképzelését illeti, 2015-ben az MTV Video Music Awards gálájának estéjén már egyszer bejelentette, hogy indulni fog az idei évben tartott választáson, majd tavaly már úgy módosította a tervet, hogy a 2024-es megmérettetésen teszi magát próbára. Hogy ezt mennyire veszi komolyan, egyelőre nem tudni, de az is lehet, hogy csak az új albumát szeretné kicsit megfuttatni a feltűnősködésével.