Mészáros Béla már régóta ismert a Katona József színház társulatának tagjaként, de az utóbbi időben a szélesebb közönségből is egyre többen ismerik, tekintettel arra, hogy benne van a Mintaapák című sorozatban, illetve nemrég a Seveled című vígjáték főszereplője is ő volt, és hamarosan érkezik egy újabb filmje, a Pesti Balhé.

Mészárossal most a Blikk közöl interjút, amiben a 40 éves színész a párkapcsolatáról is beszél: azt mondja, a Seveled forgatása után, a film promóciója közben összejött a 31 éves Szakács Hajnalkával, aki a tatabányai Jászai Mari színház tagja, és aki szintén szerepel a Seveledben, sőt, csókjelenetük is volt Mészáros Bélával. Decemberben volt a film premierje, ezután alakult ki a kapcsolat közöttük:

Amikor a vidéki közönségtalálkozókra autóztunk a rendező Orosz Dénessel, már sokat dumáltunk [Szakács Hajnalkával]. Onnan datálom a kapcsolatunkat

– többek között ezt nyilatkozta Mészáros Béla, hozzátéve, hogy új szerelmével együtt töltötték a karantén időszakát a tavasszal.

További hírek, még rövidebben:

  • Kulcsár Edina koccant egy taxissal, tudta meg a Ripost. (Ugyanennek a hírnek a Blikknél már az a címe, hogy „Balesetet szenvedett Kulcsár Edina”.)
  • Radics Gigit is meginterjúvolta a Blikk, és az énekesnő azt mesélte, hogy egyébként is kedvesek szoktak vele lenni az emberek, merthogy híres, de most, hogy még terhes is, most még kedvesebbek vele.
  • A mai Story magazin azt írja, hogy kilenc év után véget ért Molnár Gusztáv házassága. Molnár Gusztáv a Drága örökösök című sorozat egyik színésze, feleségével, Ildikóval egy közös gyermekük született, a kisfiú most hét éves.
  • Szegedi Ferenc, azaz Fecsó, azaz az exférj, akinek luxuskivitelű exfelesége, Vasvári Vivien realitysztár lett, szóval Szegedi Ferenc volt egy gyomor- és vastagbél-tükrözésen, és minden 40 felettinek ajánlja ezt a vastagbélrák megelőzése érdekében. Mindez egy automatikusan eltűnő Insta-sztoriból derül ki.
  • Papp Gergő, azaz Pimasz úr új szerelméről kiderült néhány dolog, erről ebben a cikkünkben olvashat többet.
  • Voksán Virág, aki egy DJ/influenszer, a Fókusz című tévéműsorban mutatta meg, hogy milyen jó formában van négy hónappal második gyermeke születése után. A kapcsolódó videót ön is megtekintheti, mert beágyaztam ide:
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Összejött a Seveled forgatása után kolléganőjével Mészáros Béla a Mintaapákból

A Katona József színház színészének új kedvese Szakács Hajnalka, de további hírek is vannak, például Kulcsár Edina koccant, Radics Gigivel pedig kedvesek az emberek.

0 · Jul 30, 2020 09:40am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments