Miután megmutatta gömbölyödő pocakját, a 25 éves Gigi Hadid azt is közzétette Insta-oldalán, hogyan rendezte be manhattani kétszobás lakását még a karanténidőszak előtt. A lakást azóta még nem is tudta élvezni, hiszen párjával, Zayn Malikkel vidékre tették át a székhelyüket, amióta a koronavírus miatt egy helyben kell maradni.

A modell a bejegyzésében leírja, hogy egy évig dolgozott a lakásán, egy igazi szerelemprojektnek élte meg, hogy berendezheti álmai otthonát, és anyukája is segített neki. A közölt fotókon egy elég színes kavalkád fogadja a nézelődőt. Van itt minden, például újságcímlapokkal díszített fürdőszoba, embernagyságú, falnak támasztott toll és fatálban pihenő billiárdgolyók. 

Az eklektikus lakás Hadid sok követőjének nem nyerte el a tetszését, aminek hangot is adtak Twitteren. Egyikük szerint a modell otthona pont úgy néz ki, mint egy nemzetközi diákszálló. 

Egy másik twitterező pedig arra mutatott rá, hiába van valakinek rengeteg pénze, az még nem jelenti azt, hogy ízlése is van. 

Persze akadtak, akik nem ábrándultak ki a modell ízléséből, épp ellenkezőleg, egyenesen imádják, hogy a modell konyhaszekrényei ajtajának üveges része mögé színezett száraztésztát tett. Sőt! Lehet, hogy az emberméretű, citromsárga tollnak nem sok értelme van, de attól még az egyik Hadid-követő simán el tudna képzelni hasonlót a saját lakásában is.

Önnek tetszik?