A 2000-es években még testvéreket játszottak, most a Twitteren estek egymásnak a Bűbájos boszorkák színésznői. Rose McGowan posztjával kezdődött a harc, amelyben hosszasan, érzelmektől túlfűtve taglalta, hogy a demokrata párt semmit nem tett az utóbbi időben azért, hogy jobbá tegye Amerikát. Alsyssa Milano ezt merőben másként látja - szúrta ki a Page Six.

A színésznőt annyira feldühítette egykori kolléganője, hogy 25 posztban válaszolt neki, időrendi sorrendbe szedve, mennyi mindent tett a demokrata párt az országért. A szóváltás azonban itt nem ért véget, McGowan ezután csalónak nevezte Milanót.

A stáb elé álltál, és azt kiabáltad, nem fizetnek eleget, hogy ezt vagy azt megtedd. Minden nap megdöbbentően viselkedtél, és mindig sírtam miattad, mert kurvára megmérgezted a forgatás légkörét. Most takarodj innen, te csaló!

– fakadt ki Rose McGowan, majd azzal is megvádolta a színésznőt, hogy a #metoo kampányt is arra használta fel, hogy önmagát sajnáltassa és megszerezze a figyelmet, amire vágyik.

A szóban forgó posztok után hirtelen megugrott az #AlyssaMilanoIsALie népszerűsége a Twitteren. A színésznő még viccelt is vele, hogy vajon a trending elejére kerül-e az őt hazugnak beállító hashtag, mielőtt lefekszik. Nos, odakerült.

Ami a rajongókat illeti, ki egyik, ki a másik színésznő táborába állt. Tekintettel arra, hogy a Milano-ellenes hashtag alig néhány óra alatt ilyen népszerű lett, nem nehéz eldönteni, kihez pártoltak többet. Azt mindenesetre sokan sérelmezték, hogy McGowan milyen stílusban beszélt egykori kolléganőjével.