GettyImages-454241216

Megan Fox megnézte egy régi filmjét, és rájött, hogy tök jó színésznő

2020.08.25. 12:07

Megan Fox éppen Dél-Afrikában dolgozott legújabb filmjén, amikor az egyik munkanap végén egy korábbiba futott bele a tévében. Elhatározta, hogy megnézi, és bár nem közölte, melyik volt az, annyit tudni lehet, hogy egy olyan filmről van szó, amelyet nagyon lehúzott a kritika.

Nem is olyan rossz. Nem egy Scorsese, vagy egy Francis Ford Coppola-remekmű, de nem rossz. Én sem vagyok rossz benne

– idézte fel akkori gondolatait a színésznő a Refinery29-nek, akik ezzel kapcsolatban készítettek vele interjút. Ebből kiderül, hogy a kritika mindig is kegyetlen volt Foxszal, akit üresfejű szépségnek, szexszimbólumnak, és úgy általában véve rossz színésznőnek állítottak be. Márpedig ő úgy érzi, ez igazságtalan, és most, amikor egyébként is megváltozik az egész élete (szakított a férjével, új szerelme van, a fiatal női közönség már feminista bosszúfilmként értelmezi a Jennifer's Body-t), hangot is mer adni ennek. 

„Azt mondtam, bassza meg, miért éltem úgy egy évtizeden át, hogy azt hittem, szar vagyok valamiben, amikor pedig egész jó voltam benne? Ez vezetett a felfedezéshez, hogy életem nagy részében saját magamat zártam börtönbe. [...] Már nem félek. Mindenen változtatok, ami nincs rendben, szenvedéllyel és magabiztossággal járom az utam, és izgalmasnak találom az életet, amelyet élek.”

 A lapnak arról is beszélt, hogy remek lett volna, ha a karrierje kezdetén több támogatást kap a filmes közösségtől, amely most kezdi őt újraértékelni. A maga részéről azt bánta meg, hogy elhitte, hogy nem jó, de ez összefüggésbe hozta azzal, hogy mások ezt akarták vele elhitetni, a szavaknak pedig szerinte nagy ereje van. „Olyan a kultúránk, hogy az emberek azon versengenek, ki a legutálatosabb, hogy még jobban figyeljenek rá.”

Korábbi filmjei mellett, szerinte, figyelmet érdemelnek a régi interjúi is, például, amelyeket a Vanity Fairnek és a Rolling Stone-nak adott, mert szerinte mindig is választékosan fogalmazott, érdekes gondolatai voltak. Úgy véli, a pályakezdő színésznőknek most több lehetőségük van arra, hogy a saját nézőpontjukat megismertessék a világgal, de ez alapvetően a közösségi médiának történik, mert az emberek ma már nem olvasnak végig egy interjút.

„Nem kellett változtatnom azon, ahogyan az új szerepeket keresem. A rezgéseim megváltoztak, úgyhogy most már másfajta szerepek találnak meg. Elküldtem az üzenetet az univerzumnak, hogy új szintre léptem, ezért kifinomultabb forgatókönyvek érkeznek hozzám. Másmilyenek, súlyosabbak. Nagyon izgalmasnak találom. Nagyon jól érzem magam ebben az állapotban.”