Schobert Lara nem szeret szerepelni, de a szülei miatt muszáj neki

2020.08.27. 13:40

Schobert Lara a Reggeli vendége volt, akit azért hívtak be, hogy az Álarcos énekes második évadjának elindulása előtt egy kicsit felidézzék, milyen volt, amikor a celebszülők lánya a maszkos műsor első évadában fagyijelmezbe rejtőzve énekelt. Miközben a műsorvezetők és Schobert Lara visszanézték a régi felvételeket, utóbbi felelevenítette, milyen jó volt úgy szerepelnie, hogy az emberek nem tudták róla, hogy kicsoda, ezért senkinek sem voltak előítéletei vele szemben. 

A tinédzserlány azt is elmondta, hogy hiába van neki az egyik legnagyobb követőbázisú TikTok-oldala Magyarországon, nem szerepet szerepelni, szülei miatt azonban néha mégis erre kényszerül. 

Nem igazán szeretek szerepelni. (..) Nyilván anyáék miatt muszáj, nekem is kötelességem, magamtól nem tenném. 

Amikor Lakatos Márk rákérdezett, miért ilyen aktív a TikTok-oldalán, Schobert azt válaszolta, csak szórakozásból használja, az Insta-oldala az, amit „jobban figyelembe vesz.”

A maszkos műsorban való szerepléséről csak szülei és barátja tudott, arról pedig, hogy az előző évadban nyomozóként résztvevő Dancsó Péter a második évadot már nem vállalta el, Schobert Lara csak a Reggeliben értesült.