Eddig három évad ment le a Feleségek luxuskivitelben című realityből, és előkészületben van a negyedik szezon, tette közzé sajtóközleményben az adást gyártó műsor a Viasat3. A műsor két legismertebbé vált szereplője azonban innentől kezdve kiszáll ebből a valóságshow-ból: Köllő Babett és Vasvári Vivien a negyedik évadban már nem fog szerepelni.

Kettejük közül Vasvári Vivien nyilatkozott hosszabban a Blikknek erről a témáról, és a nyilatkozatából az derül ki, hogy ő nem érzi úgy, hogy a Feleségek luxuskivitelben az ő igazi személyiségét bemutatta volna:

A sztori által megkívánt szerep szöges ellentéte annak az embernek, aki én valójában vagyok, és azoknak a dolgoknak, amikben hiszek. A második évad végére úgy éreztem, ezt a karaktert már nem szeretném tovább játszani

– mondta Vasvári Vivien, aki azért a harmadik évadot még végigcsinálta, nyilván, mert erre kötelezte a szerződése.

Ugyanerről számol be Köllő Babett is, aki azt mondja, három évadra szólt a szerződése, de már másik csatornához köti megállapodás: a Sztárban sztár zsűrijében tűnt fel a legutóbb.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Lesz negyedik évad a Feleségek luxuskivitelbenből, de Köllő Babett és Vasvári Vivien kiszáll a műsorból

Vasvári Vivien ezt mondja: „a sztori által megkívánt szerep szöges ellentéte annak az embernek, aki én valójában vagyok.” Köllő már más csatornánál van.

35 · Oct 09, 2020 08:57am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments