Májusban hosszasan cikkeztünk arról, hogy 5 év után megfeneklett Mary-Kate Olsen és férje, 

Olivier Sarkozy házassága, elvileg a gyerekkérdés miatt, ugyanis míg a színésznő szeretett volna családbővítést, a francia üzletember elzárkózott előle. Bár a válásukat még nem véglegesítették (korábban Olsen kérelmét is visszautasították, melyben a sztár soronkívüli eljárást kért az ügyüknek), a színésznő már sokkal jobban van, írja a Just Jared.

Egyedülálló és jól érzi magát. Még nem alakult ki semmilyen komoly kapcsolata, de már randizgat

– árulta el a színésznő egyik közel ismerőse. Sőt, a forrás elmondása szerint Olsen olyan boldog, mint amilyen eddig még sosem volt. Bár múlt héten New Yorkban egy férfi társaságában láttak, sokan pedig máris összehozták az ismeretlen személlyel a színésznőt, a forrás szerint az illető és Olsen nem járnak.