GettyImages-1145916648

Jessica Alba szerint eddigi pályája alatt még egyetlen filmkritikus sem írt róla elismerően

2020.10.13. 12:23

Jessica Alba a Hot Ones nevű Youtube-on látható sorozat vendége volt, ahol többek között korábbi munkáiról és az őt ért szakmai kritikákról is beszélt, miközben (a műsor koncepciójának megfelelően) egyre csípősebb szószokat kóstolt meg.

Amikor színésznőtől a műsorvezető azt kérdezte, a filmes oldalakon, vagy a szépségápolással, egészséggel foglalkozó női oldalokon találkozik inkább a róla szóló kritikákkal, Alba határozottan azt válaszolta, hogy az előbbieken. Hozzátette, a legtöbb filmkritikus számára a legfontosabb, hogy egy jó címmel eladják a cikküket, a többi annyira már nem is számít.

Minden a főcímről, egy pikáns főcímről szól, ami miatt valamilyen oknál fogva a botránykeltés sokkal fontosabbnak tűnik, mint valakit megdicsérni. 

A színésznő utalva a csípős szószokra, amiket sorra kóstolt, azt mondta, általában ő az, akit megégetnek. 

Nem hinném, hogy az eddigi pályafutásom alatt akár csak egyszer is megjelent volna rólam egy jó kritika, de teljesen jól megvagyok ezzel. Most itt vagyok a Hot Ones-ban!