Öccse kibeszélte, milyen volt Katherine Schwarzenegger szülés utáni első hónapja
Augusztusban született meg Katherine Schwarzenegger és Chris Pratt első gyermeke, Lyla, akiről eddig még csak egyetlen fotót mutattak, azon sem látszott túl sok a bébiből. A házaspár azóta sem sok információt közölt gyermekükről, megtette azonban helyettük az anyuka öccse, Patrick Schwarzenegger, aki a Today Show-ban beszélt az újszülött első hónapjáról, számolt be róla az E! News.
Nagyon nehéz volt a koronavírus idején ezt megélni. Chris az új Jurassic Parkot forgatta Londonban, szóval elég kemény időszak volt Katherine-nek.
És ha már a világjárványt említette: az újdonsült anyuka öccse és édesanyja is csak úgy találkozhatott az újszülöttel, hogy előtte letesztelték magukat. Patrick Schwarzenegger szerint nővére olyan sokáig a szülés hatása alatt volt, hogy csak nagyon lassan tudatosult benne, hogy már anyuka. Egy forrás korábban elmondta, hogy Katherine Schwarzenegger a szülés utáni első hónapjában a legtöbb munkáját lemondta, hogy kizárólag a gyermekére koncentrálhasson.
Az első hónapban lemondta a munkái nagy részét, amit a legnagyobb örömmel tett. Hat hét után már alig várta, hogy kimozduljon, és csináljon valamit. Nagyon elővigyázatos volt a koronavírus miatt, ráadásul a Los Angeles-i levegő szennyezettsége miatt sokáig inkább otthon maradtak.
- Budapest, IX. kerület Pápay István utca 5.
- Alapterület 72 m2 Szobák 1+2 db Vételár 76,92 M Ft
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár