A hétvégén beindult a Való Világ 10 Powered by Big Brother, aminek a címéből kiderül, hogy ez a Big Brother-formátumból nyúlt Való Világnak már a tizedik évada. Még csak pár napja megy a széria, de már most összejött egy jópár videó/mondás abból a kategóriából, amiről ez a műsor híres. Sem a szerkesztők, sem a közönség nem igazán adja jelét annak, hogy a Való Világban bármi egyéb érdekes lehet azon kívül, hogy a szókincsük alapján nem túl intelligensnek tűnő emberek humortalanul beszélgetnek a szexről (vagy esetleg csinálják azt), úgyhogy ha önt is szórakoztatja az ilyesmi, olvasson tovább, mert van máris egy csomó elég súlyos idézet. Összeszedtem néhány kiugróan durvát, 10-nél álltam meg, de simán lenne még több, önmagában csak az alábbi videóból is.

1.

Köptek már a szádba?

– teszi fel a kérdést VV Renátó a fenti videóban, amire VV Amanda azt mondja, hogy „a köpés? nekem az megalázó!” VV Vivi ezen teljesen elképed: „nem mondod! ...hogy a szádba köpnek?! Nekem amúgy az tetsz.. Bár ez is hangulatfüggő.”

Rögtön ezután VV Gina azzal a könnyed kérdéssel folytatja a diskurzust, hogy

2.

Te borotválod a segged?

VV Gina ezt VV Renátótól kérdezte, aki azt válaszolta, hogy nem.

3.

Én szeretem a puncimat, nem akarom azt, hogy tág legyek bazmeg

– ezt szintén VV Gina mondja, azt követően, hogy kifejti, hogy tart a túl nagy péniszű férfiaktól: „a puncimat azért kurvára félteném attól, hogy nem akarok szétkúrva lenni”. Miután a többiek próbálják meggyőzni VV Ginát, hogy a szűkség-tágasság nem ettől függ, hanem például a genetikától, VV Gina azzal zárja le a dolgot, hogy „én szűk fajta vagyok, igen, én kurvára szűk. Én van, amikor a tampon felnyomásával is szenvedek.” A jelenetet az alábbi videó tartalmazza.

4.

Most miért érdekel a puncim?

– teszi fel a kérdést VV Vivi szintén a fenti videóban, miután VV Gina orgazmust szimulált, és utána az ő testéről tettek fel egy kérdést. „Mert arról beszélünk most”, válaszol erre VV Gina, de VV Vivi akkor sem hajlandó válaszolni a puncijára vonatkozó kérdésekre, mert ő „ilyen független”.

5.

Valaki a csöcsömről leírta a véleményét, bassza meg, hát akkor itt van, nézzétek

– kiabálja megintcsak VV Gina az alábbi részletben, és tényleg fel is emeli a felsőjét, de ki van kockázva a felvétel, szóval ha ön csak a mellekre kíváncsi, hiába kattint az alábbi videóra. Mindenesetre VV Gina azt mondja, hogy ő ilyen, és nem fogja a testrészeit „elásni”. Meg a személyiségét sem.

 6. 

Nekem is sok a személyiségem, sok a izé, most ez van.

Ilyen választékos fordulatokkal foglalja össze a fenti videóban VV Gina megindultan, hogy tudja, hogy őt sokan nem szeretik, de ő akkor is ilyen. Az egésznek az apropója egyébként az, hogy VV Gina rögtön első este topless jacuzzizott, ezt is mindjárt nézzük.

7.

Ez meg robban, ez a demalgációs vonal, ami itt van

– persze a Való Világ szerkesztői külön elérhetővé tették a videót, amiből kiderül, hogy VV Vivi ebben a szóban nem teljesen biztos, mert később „demargációs”-nak ejti ki. VV Gábor ezek után azt tartja olyan nagy hibának, ami miatt figyelmeztetni kell a többieket, ha valaki azt mondja, hogy „deviszont”.

8.

Ez viszont egy olyan információ volt az agyamnak, ami akármennyire is kicsi...

– mondja VV Merci a fenti videó vége felé, de itt sajnos VV Gábor félbeszakítja, így nem tudhatjuk meg, hogy VV Merci a kicsi jelzőt az információra vagy az agyára értette-e.

9.

Várjál, görcsölök, felpuffadtam, mert még nem szartam

– szúrja közbe VV Vivi egy teljesen másról szóló beszélgetésbe 0:40-nél az alábbi videóban.

 10.

Édesanyám, hogyha látod, akkor arra kérlek, hogy bazmeg, ez a való világ

– ezzel a felkiáltással vette le még rögtön az első este VV Gina a bikinifelsőjét, amiről az alábbi videót lehet megtekinteni. „Mi azért szerintem igényesen fogjuk ezt lejátszani” – mondotta a jelenetet látva VV Vivi. VV Gina, miközben melleit mutogatta, így értékelte a helyzetet: „de gáz vagyok! De leszarom, bazmeg.

Ha ön ezek után szóhoz jut, a kommentjét a Facebookon írhatja meg nekünk.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
„Köptek már a szádba?” – 10 súlyos mondat a Való Világ 10-ből

Egy hete sem megy még a VV10, de már volt toplessezés és repkedtek az olyan mondatok, hogy „én szeretem a puncimat” és „én szűk fajta vagyok”.

101 · Nov 18, 2020 12:15pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments