Szombat este volt egy újabb adása a Dancing With The Stars című celebvetélkedőnek, és a fenti képen látható Osvárt Andrea szolgáltatta a legnagyobb híreket a show végén, de ne szaladjunk ennyire előre, mert már a műsor elején kiderült, hogy Horváth Tamás az egészségi állapota miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Ő az Instagramon egy olyan posztot publikált  tegnap este, amiben egy mentőben fekszik, a következőkkel:

Nem akartam elhinni, hogy egy mentőben fekszem... Tudom, sokan várjátok a ma esti adást, én azonban most nem táncolok. A szerdai próbán elájultam, mentő vitt el fejsérüléssel, jelenleg is itthon fekszem... Sok sikert kívánok a táncosoknak, és a stábnak! #voltakmárjobbszelfijeim

/A sajtó képviselőinek: a kép publikálásához nem járulok hozzá, a bejegyzés szövegéhez pedig csak akkor, ha változtatás nélkül, teljes terjedelmében jelenik meg. Nyilatkozni egyelőre nem szeretnék, köszönöm a megértéseteket./

Horváth Tamás egyébként nagyon berágott a sajtóra, itt olvasható dühos posztja. Minden bizonnyal jogos a felháborodása, de azért gyorsan visszakeresve leellenőriztem, hogy esetleg a Velvet is hozzájárulhatott-e a haraghoz. Úgy tűnik azonban, hogy ezt az inget szerkesztőségünknek nem szabad magára vennie, egyrészt mert nem szoktunk hazudni, másrészt mert a fent linkelt cikket leszámítva még csak egyszer írtunk Horváth Tamásról, és az 2011-ben volt. Mindenesetre jobbulást kívánunk neki.

A Dancing With The Starsból ezen kívül két táncos hiányzott pozitív koronavírus-teszt miatt, valamint kiesett Osvárt Andrea színésznő, erről az alábbi videót tudjuk mutatni.

Meg még egy videót.

Sőt, van egy harmadik videó is, amiben Osvárt Andrea elmeséli, hogy ráadásul nemrég szakított a szerelmével, de erről nem akart addig beszélni, amíg ki nem esik a Dancing With The Starsból.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Osvárt Andrea szakított és kiesett a Dancing With The Starsból, Horváth Tamást mentő vitte el fejsérüléssel

Horváth Tamásnak fel kellett adnia a versenyt, de berágott a sajtóra, Osvárt Andrea pedig addig nem akart szakításáról beszélni, amíg ki nem esik. Hát most kiesett...

164 · Nov 22, 2020 10:10am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments