Nagy Grófo három hétig küzdött a koronavírussal, szerdán már úgy tűnt, javul az állapota, már a lélegeztetőgépről is lekerült, ám végül mégsem győzte le a szervezete a betegséget. Fia, a szintén koronavírusos Kis Grófo, a kórházban tudta meg, hogy édesapja meghalt, értesült a Ripost

Elvileg Kis Grófot csütörtökön hazaengedték volna a kórházból, de az ő állapota is visszaesett, így a kórházi ágyában tudta meg, mi történt apjával. A tragikus hírről nem szeretett volna nyilatkozni, a család egyik ismerőse azonban megtette helyette. 

Kis Grófo kórházban fekve tudta meg, hogy az édesapja elhunyt. El sem akarta hinni, hiszen éppen csak megnyugodott a hírtől, hogy jobban van. Szegény fiú teljesen összetört, ahogy természetesen az egész család is