gyorfi.png

Győrfi Dániel elejtette partnerét tánc közben, így is maximális pontszámot kaptak

2020.12.06. 08:12

Bár a veszélyzónába kerültek, nem Győrfi Dani és táncpartnere, Stana Alexandra estek ki a Dancing with the Stars legutóbbi adásából, ami azt jelenti, hogy ők is versenyezhetnek a műsor fináléjában. Győrfiék a második táncukban hibáztak, az egyik emelés közben Győrfi elejtette partnerét, aminek következtében nemcsak Stana, de ő is a földön kötött ki. Az elrontott mozdulat után nem jöttek zavarba, egyből felpattantak, és folytatták tovább a táncot. 

A zsűri annyira nagylelkű volt velük, hogy Ördög Nóra még azt is megkérdezte, direkt volt-e a megbotlás, annyira szándékosnak tűnt számára a földön fetrengés. A zsűri szerint a gyors korrigálás sokkal fontosabb a megbotlásnál, ennyi malőr még belefér.

Szerintem megágyaztátok az utatokat a döntőbe ezzel a jive-val, mert  ez fantasztikus volt

- mondta Molnár Andrea.

Ördög Nóra szakavatott szeme azt is kiszúrta, hogy az emelés előtt Győrfi tekintete rémült volt, mint aki sokszor gyakorolta az emelést a próbákon, de nem mindig sikerült neki. A pontozásnál az össze zsűritag 10 pontos táblát emelt a magasba, Ördög Nórának még egy vicces megjegyzése is volt Győrfinek, reagálva Stohl korábbi szavaira, aki azt mondta a versenyzőknek, ő Ördög Nórával még sosem esett el műsorban.

Danikám, Stohl András sokkal nagyobbat esett nálad. 

(A tánc a videó 14. percében kezdődik.)