Victoria Beckham az alábbi posztban könnyezve röhögő szmájlik között azt tanácsolja mindenkinek, hogy sose dolgozzon gyerekekkel vagy állatokkal. Merthogy ő ezt tette, ráadásul a saját gyerekeiről és kutyáiról van szó, és a munka mindössze annyi lett volna, hogy álljanak meg egy pillanatra nyugodtan mindannyian a karácsonyfa előtt egy fotó kedvéért. Az újabb vicces videó azt tanúsítja, hogy ez az egyszerűnek tűnő feladat nem igazán akart összejönni.
Victoria Beckham azt kérdezi legnagyobb fiától, Brooklyntól rögtön a videó előtt, hogy biztos-e benne, hogy nem szeretne inkább úgy szerepelni a képen, hogy közben nadrágot visel. Brooklyn Beckham szemlátomást ragaszkodott a shorthoz. Az egykori Posh Spice egy másik fiának, Cruznak az öltözékét is kifogásolja, aki ugyan egy karácsonyi mintás pulóvert visel, de igazából egy Borat-felsőről van szó.
Ez jól össze is foglalja a személyiségedet
– jegyzi meg Cruznak az anyuka, majd nem sokkal később azt kiabálja, hogy valaki vegye már fel az egyik kutyát, mert az állatok egyfolytában rajcsúroznak a gyerekek lábai körül. Cruz végre a karjába veszi az egyik ebet (így legalább nem látszik a boratos pulcsi), de ekkor meg a legkisebb gyerek, Harper szól bele, hogy szerinte ez egy nagyon szomorú karácsony. Victoria Beckham kikéri magának, hogy szomorú lenne a karácsony, amire a kislány válaszul a háttérben látható dekorációra mutat:
nézd már meg ezt a fát!
A videó azzal végződik, hogy Brooklyn Beckhamnek olyan elege lesz, hogy hagyja a fenébe az egészet, és odébbáll.