Féléve nem állt kamerák elé Radics Gigi, aki szülése után először a Fókusznak mutatta meg kislánya szobáját, beszélt a terhességéről és a lánykéréséről is. Az énekesnő kislánya, a két és fél hónapos Bella nemrég Quincy Jonestól kapott egy babatakarót, amivel Radics szintén elbüszkélkedett a Fókusz stábkának. Kislányát azonban nem szeretné szerepeltetni a médiában, Radics szerint a kislányának joga van hozzá, hogy később, ha már nagyobb lesz, maga döntse el, mennyire akar előtérbe kerülni.

Radics arról is beszélt, hogy párjával, aki a terhessége alatt kérte meg a kezét, éppen randizni indultak, amikor idejekorán elfolyt a magzatvize. Mivel a kislány nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, császármetszéssel kellett megszülnie az énekesnőnek. Bár a romáknál a leánykérés általában az egész család előtt történik, Radicséknál ez nem így volt. Szerelme egy vacsora előtt tette fel neki a kérdést.

Örültem annak, hogy ketten vagyunk. Nálunk a romáknál szokás, hogy ilyenkor is összegyűlik a család, amit én imádok, de pont így képzeltem el az eljegyzést. 

A riportnak csak a legvégén hangzik el, hogy az énekesnő a terhessége alatt 30 kilót szedett fel magára, aminek a felét már le is adta. Bár a feljött kilók nem zavarják, a napokban elkezdett sportolni, és nagyon várja, hogy ismét színpadra állhasson.