Courtney Love rocksztár-színésznőről a legtöbben azt tudják, hogy ő Kurt Cobain özvegye. A második leginkább ismert tény az, hogy évtizedeken keresztül küzdött a kábítószer-függőséggel, és gyakran élő tévéadásokban is nyilvánvalóan módosult tudatállapotban szerepelt, mint például alább, amikor az 1995-ös MTV Video Music Awards után interjú közben megdobálta Madonnát a sminkkészletével. A legendás jelenetet ráadásul a kameraman úgy vette, hogy sokszor (pl. 3:00-nál) egy „drugs” neonfelirat látható Love válla mögött. Az énekesnő az interjút azzal fejezi be, hogy fejjel előre ledől a székről a földre.

Pont tíz évvel később, a Pamela Anderson vicces kicikizéséről szóló úgynevezett roast közben Courtney Love szintén nyilvánvalóan nem józanul szerepelt, és a műsorvezető Jimmy Kimmel többször nyíltan mondja is, hogy az énekesnő drogokat használ, például a rohypnolt említve.

Nos, a 2005-ös év került elő újra Courtney Love tegnapi posztjában az Instagramon, saját bevallása szerint ekkor volt ugyanis, hogy a Nirvana frontemberének özvegye két kemény hétre összeállt Steve Coogan brit színésszel, aki akkor 40 éves volt. Love alább egy autó kapcsán az America's Sweetheart című albumáról beszél, amiről azt mondja, hogy az élete egyik legnagyobb szégyene, ugyanúgy, mint a drogok vagy Steve Coogan.

A Daily Mail emlékeztet, hogy az alábbi férfival kapcsolatban Love azt nyilatkozta korábban, hogy 2005-ben volt egy kéthetes viszonyuk, ami alatt együtt kokainoztak. Az igen rövid affér után a rocksztár-színésznő bejelentette, hogy terhes, de később visszavonta a bejelentést. Coogan maga azt nyilatkozta, hogy bár valamennyi igazság van abban, hogy viszonyuk volt, túlnyomórészt valótlanság, amit Love az állítólagos afférjukról állít. Bármi is történt Love és Coogan között, elég mély nyomot hagyhatott Kurt Cobain özvegyében, hogy 15 év után is megemlegeti. A fenti borítóképen mind Love, mind Coogan egy-egy 2005-ös fotón látható, azaz a felvételek nagyjából az affér idején készültek.

De itt nem áll meg Courtney Love, legfrissebb posztjában Marilyn Manson születésnapjáról megemlékezve köszönetet mond neki, hogy segített rajta, amikor 2018-ban újra visszaesett, és megint drogokat használt. Azt mondja, ekkor mindenét „az a seggfej” kontrollálta, se pénze, se telefonja nem volt, és Manson segítségével nem tudott volna kimenekülni ebből a helyzetből és meggyógyulni. Love azt írja alább, ebben az időszakban menedzsere, Sam Lutfi és Ross Butler színész ténykedéseinek következményeként teljesen kikészült, és már öngyilkossági gondolatai is voltak (erről többet a CheatSheet nevű oldalon lehet olvasni). Marilyn Manson és Lana Del Rey azok között voltak, akik Love családtagjaival együtt ekkor segítettek az énekesnőnek, hogy újraindítsa az életét.

A legfrissebb hírek szerint Courtney Love jelenleg új zenén dolgozik.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Courtney Love a drogokat és ezt a brit sztárt említi élete legnagyobb szégyeneként

Kurt Cobain özvegye 2005-ös és 2018-as kábítószeres pokoljárásait idézi friss, őszinte posztjaiban. Steve Coogant szégyelli, Marilyn Mansonnak hálás.

3 · Jan 06, 2021 04:08pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments