Matthew Perry régóta nyíltan beszél arról, hogy egy időben nagyon súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdött, és még 2016-ban osztott meg egy sztorit M. Night Shyamalan filmrendezővel kapcsolatosan Graham Norton talkshow-jában, amit a Hatodik érzék rendezője most meg is erősített, valamint kiegészített egy igen fontos részlettel.

A Jóbarátokból ismert színész az alábbi, 2016-os videóban mesél el egy sztorit, ami 1999-ben, a frissen megjelent Hatodik érzék hatalmas sikerének idején esett meg. Perry azt mondja, ekkor találkozott a hirtelen jött világsikernek örvendő, indiai származású rendezővel egy celebeseményen. Jót beszélgettek, majd a vígjátéksorozatból Chandlerként ismert színész illuminált állapotban azt javasolta, hogy menjenek át egy másik bárba.

Ezen a másik helyen folytatták is a partizást egyre jobb hangulatban, és Perry azt mondja, úgy érezte, tévésztárból végre mozisztár lesz majd belőle, hogy ennyire összehaverkodott egy filmrendezővel. Javasolta is, hogy dolgozzanak majd együtt, de erre egy értetlen grimasz volt a válasz, amit nem tudott mire vélni. Nem sokkal később Perryt a barátai tájékoztatták arról, hogy az illető, akivel a színész ilyen jól szórakozott, nem M. Night Shyamalan volt, csak egy ismeretlen, de szintén indiai származású férfi.

Nos, a héten M. Night Shyamalan szerepelt ugyanebben a műsorban, és Graham Norton felelevenítette ezt a vicces/szomorú anekdotát. Nos, a rendező most annyival egészítette ki a sztorit, hogy Matthew Perry tényleg vele beszélgetett azon a bizonyos celebeseményen, legalábbis kezdetben. Ott volt azonban Shyamalan egy rajongója is, ő volt ez a bizonyos ismeretlen, de indiai származású férfi. Amikor Perry javasolta, hogy menjenek tovább egy másik helyre, a filmrendező ezt udvariasan visszautasította, és azt mondta, hogy ő is indul ugyan, de már megy haza.

Ez az, amit Perry súlyosan félreértett, és amikor ez a bizonyos rajongó csatlakozott hozzá, és elment vele a másik helyre, részegségében nem vette észre, hogy most már nem a híres rendezővel beszélget, hanem egy szintén indiai származású ismeretlennel. A Jóbarátok színésze ezek után kijózandova azt gondolta, hogy akkor ő ezek szerint nem is találkozott az igazi M. Night Shyamalannal, de most kiderült, hogy dehogynem találkoztak, csak a rendező egy idő után lelépett a bulizásból, Perrynek pedig nem tűnt fel, hogy valaki mással folytatja a vigadozást.