Jonathan Bennett színész, akit a legtöbben a Mean Girls (Bajos csajok) című tinivígjátékból ismernek (bár rengeteg filmben játszott már, műsort is vezetett) a hétvégén megosztott egy fotót arról, hogyan élvezi éppen a kávéját: egy medence partján, a napsütésben,

és láthatóan meztelenül.

Ez utóbbi abból derült ki, hogy az üveg kávéscsészéjén visszatükröződött Bennett testének egy része, és hát konkrétan a pénisze is. A kérdéses fotó amúgy magától is eltűnt volna az Instagram Storyjából, szóval nem tudjuk, hogy magától szedte-e le, vagy azért, mert az internetezők elég hamar rákaptak. A képet mindenesetre itt cenzúra nélkül megtekintheti, alább pedig lapozzék egyet a cenzúrázott változatért!

Amiben nincs konszenzus, még a Twitteren sem, hogy mindez szándékos, vagy véletlen magamutogatás volt. Van, aki szerint ugyanolyan véletlen volt, mint Chris Evans instás villantása, más szerint nem létezik, hogy nem vette észre, mi van a kép kellős közepén. Ön mit gondol?

Szerintem

Mint a Sun felhívja rá a figyelmet, biztosan nem a szexuális kalandozás volt a célja, ugyanis tavaly novemberben jegyezték el egymást szerelmével, Jaymes Vaughn-nal, akivel három éve vannak együtt.