Azt írja a Daily Mail, hogy Emma Watson színésznő határozatlan időre visszavonul a szerepléstől, legalábbis színészként feltétlenül. A lap értesülései szerint mindennek oka, hogy Watson több időt szeretne tölteni Leo Robinton nevű vőlegényével – aki nem az ő szakmájában érdekelt, hanem egy jól menő Los Angeles-i egészségügyikannabisz-üzletből szerezte vagyonát.

Watsonnak az előre belátható jövőben nincsenek filmes elfoglaltságai, a legutóbbi filmje a 2019-ben megjelent Kisasszonyok volt, de már annak is csak a premierjén vett részt, a sajtókörútra nem kísérte a filmet. (Ennek oka tisztázatlan.) Ügynöke a lapnak azt mondta, karrierje éppen „téli álmot alszik”, és pillanatnyilag nem vállal új kötelezettségeket.

Watson és szerelme több hétig Ibizán éltek idén januárig, amióta ismét Los Angelesben tartózkodnak. A Page Six azt írja, 2019 óta vannak együtt.

A színésznő egyébként tényleg elég visszahúzódó lett olyan szempontból, hogy korábban legalább a Twitteren rendszeresen osztotta meg gondolatait, vagy számára fontos dolgokat – tavaly augusztus óta az sem frissült. Az Elle szerint Robinton pedig akkor törölte a (nyilvánosan elérhető) közösségimédia-oldalait, amikor tavaly áprilisban kijöttek róluk az első, csókolózós fotók egy bulvárlapban. Barátokon keresztül ismerkedtek meg. Csak azért tudunk róla mutatni mégis egy fotót, mert az egyik testvérével elment egy nőjogi tüntetésre, amiről a testvér ezt posztolta.