eva alekosz

Alekosz be akarja perelni Baukó Évát, aki 150 ezer forintot adott neki kölcsön tűzifára

2021.02.27. 08:13

Baukó Éva közösségi oldalán számolt be róla, hogy 150 ezer forintot adott kölcsön Alekosznak tűzifára. Baukó szerint a másiknak azért nincs pénze, mert elköltött 20 ezer forintos konyakokra és 15 ezer forintos szivarokra. Csakhogy mióta odaadta neki a kért összeget, a férfi lényegében eltűnt. 

Többszöri levélváltás után sem válaszol nekem! Én nem is akartam neki adni, de annyira nyomorultan rimánkodott, hogy lyukat beszélt a hasamba és végül mégis adtam neki! Azt ígérte, hogy 1 héten belül megadja! 

Baukó azért osztotta meg a történteken Facebook-oldalán, hogy így figyelmeztesse Alekosz ismerőseit, ők már ne adjanak a férfinak kölcsön. Baukó posztjára Alekosz a Ripostnak válaszolt. 

Alekosz elismerte, hogy valóban kölcsönkért 150 ezer forintot Baukótól, csakhogy szerinte úgy beszélték meg, március 15-i határidővel adja neki vissza a pénzt, mely határidőt be is fog tartani. A Baukó által róla megosztott privát képek és egyéb állítások miatt, melyek nem felelnek meg a valóságnak, Alekosz bepereli a celebet.

A posztjában lévő egyéb információk, állítások és fotók, privát levelezésekkel kapcsolatban pedig hamarosan két boríték lesz a postaládájában. Az egyikben a pénz lesz, a tartozásom, a másikban pedig egy levél az ügyvédemtől, aki engem a Baukó Éva elleni polgári peres eljárásban képvisel majd. 

Alekosz hangsúlyozta, döntése végleges, Baukó pedig szerinte azért orrolt meg rá, mert az egyik műsorban, amiben mindketten szerepeltek, a csatorna döntésére Baukót Alekosz barátnőjére, Cintiára cserélték le.