Charlie Sheen interjút adott a Yahoo! Celebritynek, amiből kiderült, hogy – váratlan! – nem büszke arra a tíz évvel ezelőtti, nyilvános összeomlására, amellyel kicsinálta a karrierjét, furcsa interjúkat adott, kénytelen volt beismerni, hogy családon belüli erőszakot követett el, és egyértelművé tette kokain-és alkoholfüggőségét.

Sheen akkoriban a Két pasi meg egy kicsiben szerepelt, epizódonként kétmillió dollárt keresett. Csakhogy a viszonya annyira megromlott a kreátor Chuck Lorre-ral, hogy kirúgták, az eseményeket övező sajtóérdeklődésben pedig olyanokat talált mondani, hogy tigrisvért iszik, meg hogy ő továbbra is nyerésre áll (#winning). Meg hát az sem segített a megítélésén, hogy pornósokból alapított háremet magának.

Ó igen, remek. Annyira örülök, hogy a korai nyugdíjazást eldobtam egy kibaszott hashtagért.

Felidézett egy esetet is, amikor a CBS egykori vezérigazgatója, Les Moonves és annak ügyvédje, Bruce meglátogatták őt otthon. „Oké, a Warner repülője tele tankkal vár a kifutón. Egy óra múlva felszáll, és visz az elvonóra, rendben?” – mondták neki, de ő nemet mondott. Ma nem így lenne. „Ez volt az a lépés, abban a pillanatban, amely, mint ismeretes, nagyon szerencsétlen és őrült nyilvános eseményekhez vezetett.”

Utólag azt is bánja, hogy folyamatosan még több fizetést akart kierőszakolni. Azóta belátta, hogy folyamatosan rossz döntéseket hozott, és azt sem tagadja, rengeteget drogozott akkoriban – részben azért, mert a magánéleti feszültségeit így látta jónak levezetni.