Gáspár Evelin a Blikknek mesélt arról, hogy volt szerelme, akivel két hónapja szakított, a róla készült  meztelen fotóival zsarolja, hogy visszaszerezze Gáspárt. A celeb tavaly januárban jött össze a férfival, akiről karácsony előtt kiderült, hogy előző barátnőjével levelezik. Gáspár ekkor azt mondta, kap még egy esélyt, de pár nappal később úgy megbántotta őt, hogy szakított vele.

Ő ezt nem fogadta el. Idejött a házunkhoz, megvárt, de nem egy csokor virággal, hanem durva szavakkal próbált rávenni: kezdjük újra. Sőt, egyszer még a szélvédőmet is betörte.

Gáspár elmondta, hogy a férfi korábban az ő tudta és beleegyezése nélkül készített néhány meztelen fotót róla, az egyiken például a vécén ül, a másikon meg zuhanyozik. Bár többször kérte a férfit, törölje a fotókat, ez nem történt meg. 

Szerintem már akkor is az járt a fejében, hogy ezekkel fog zsarolni. 

A fotók azóta kikerültek a netre, amit bár a férfi hamar leszedett, így is rengeteg ember látta őket. Ezekkel a képekkel meg is zsarolta Gáspárt, darabjukat 50 ezer forintért akarja eladni. Az ex azt is terjeszti Gáspárról, hogy drogos és leszbikus. 

Pár napja kitette őket az internetre, és bár gyorsan törölte, így is rengeteg emberhez eljutott. Ennek ellenére még mindig azzal zsarol, hogy körbeküldi mindenkinek, de eladni is megpróbálta, 50 ezer forintot kért darabjáért.

Gáspár hétvégén feljelentette az exét, aki családjával elment hozzá, jelenetet rendeztek, azt mondták neki, inkább szüljön gyereket a férfinak és felejtse el a celebkedést. Gáspár azért beszélt magánéletéről, hogy erőt adjon azoknak, akik bántalmazó kapcsolatban élnek. Ő már nem fél senkitől, sőt, azt is kitalálta, hogyan fogjon ki exén. 

Én is sokáig féltem, nem akartam, hogy kikerüljenek a fotók, hogy megalázzanak, de már nem félek senkitől! Ha kell, én teszek ki meztelen képet magamról, nem engedem, hogy ezzel zsaroljanak vagy így próbáljanak meg sarokba szorítani.