Flour Tomi és Iszak Eszter a Reggeliben elevenítették fel, hogy néhány évvel ezelőtt több műsorban is dolgoztak közösen. Iszak arról is beszélt, hogy anno tetszett neki Fluor Mizu? című száma, a villamoson utazva is azt dúdolta magában. 

Az mennyire vicces, hogy a Viva-sztárok villamossal jártak?

- tette fel a költői kérdést Fluor, Iszak pedig tovább vitte a másik gondolatmenetét, és elmondta, korántsem keresett annyit, mint ahogy azt sokan hitték. 

Más gondoltak akkor, egy nullát hozzáképzeltek az emberek az akkori fizetésemhez. nem akarom elmondani, mennyi volt, de mondjuk kenterbe vert néhány gyorséttermes. De mindegy, ez a múlt, akkor még fiatalok voltunk. 

Iszak 2010 és 2017 között volt a Viva TV műsorvezetője, ahol több műsort is (például a Viva Chart Show-t, a Viva Trendet vagy a Megállót) vezetett. Iszak arra is visszaemlékezett, hogy életében először Fluor Tomival vezetett élő műsort, aztán az is eszébe jutott, hogy az énekes egyszer körbetekerte celluxszal, amit csak úgy tudott leszedni, hogy több hajtincsét is ki kellett tépnie.