Kivételesen az angol királyi családdal kapcsolatos hírösszefoglalóval is jelentkezünk, mert sok mindenről számolhatunk be velük kapcsolatban.

A legérdekesebb ezek közül, hogy Fülöp herceg jó előre szervezett egy fotóst a saját temetésére. Az illetőt Arthur Edwardsnak hívják, és a Sunban számolt be a történtekről. Mint írta, 44 éve fotózza a királyi családot, ez alkalommal pedig közvetlen közelről figyelhette meg az őszinte érzéseiket. Ebben az segítette, hogy a Szent György-kápolna lépcsőjére építettek két patyomkin-oszlopot, az egyikre pedig készítettek neki egy hasítékot, onnan fotózhatott. Az alábbi képen látszik, megtalálja?

Ha nem, kicsit segíthet, hogy többek közt ezeket a képeket készítette.

 „[...] elég közel álltam ahhoz, hogy lássam Károly herceget – a férfit, akit élete több mint felében ismertem – megtörve lássam. Ahogy a könnyeivel küszködött, láttam, tisztában van az előtte álló feladattal, hogy édesanyjáról és a monarchiáról gondoskodjon. Ahogy elmentek mellettem, a windsori Szent György-kápolna főhajójába tartva, Vilmos és Harry egyszer sem néztek egymásra. Miközben Anna hercegnőt, a férjét, Tim Laurence-t, Eduárd herceget és Peter Phillipst néztem, egyértelmű ett számomra, hogy élete hátralevő részében mindannyiuknak a királynő mellett kell állniuk” – elmélkedett a fotós. Azt is írta, Harry herceg „olyan életet választott a világ másik felén, amelyben nem köteles a királynőt szolgálni”, ő pedig személy szerint nagyon örült annak, hogy a kápolnából kifelé jövet Vilmossal és Katalinnal látta csevegni.

(A temetés média-és közösségimédia-visszhangja alapján úgy tűnik, végül nem az ő képeit kapták fel: aki szombat óta kinyitotta az internetet, biztosan találkozott az alábbi képekkel. Az első Jonathan Brady, a második Chris Jackson munkája.)

És ha már a csevegésről van szó, meg kell említeni azt is, ami a Page Six összefoglalójából derül ki: hiába igyekeztek a királyicsalád-tagok viszonylag kevés lehetőséget biztosítani arra, hogy a sajtó azzal foglalkozzon, miként viszonyulnak egymáshoz Károly herceg fiai, így is megtörtént. Egyrészt ugye előre tudni lehetett, hogy Vilmos és Harry nem egymás mellett fognak haladni a menetben, egyből mentek is a találgatások, hogy ezt ki akarta, és miért (állítólag Vilmos, akinek nem hiányzott ez a fajta felhajtás), de aztán kiderült, hogy mindezt a királynő is jóváhagyta, nem találta indokolatlannak. Mindenesetre a Daily Express szerzett szájról olvasó szakértőt, akik szerint Harry a temetés alatt azt mondta a testvérének, hogy remek volt a szertartás, mire Vilmos azt mondta, „igen, remek volt, ugye”. „Olyan volt, amilyennek ő akarta” – kontrázott erre Harry, később pedig Vilmos ekként adott hangot érzéseinek: „igazán gyönyörű szertartás, ah, micsoda zene”. Hogy mindez miként volt a maszk alatt észlelhető, kérdéses, de állítólag voltak maszkmentes pillanatok is.

A lap szerencsére érdemi kommentárt is fűzött az eseményekhez, felidézve, hogy Vilmos 15, Harry pedig 12 éves volt, amikor édesanyjuk, Diana hercegné elhunyt, és az ő temetésénél az utolsó pillanatig nem volt tisztázott, hogy fiai részt vesznek-e a menetben. Ekkor Fülöp herceg azt mondta nekik, hogy ha nem mennek, életük hátralevő részében bánni fogják – de ha mennek, akkor velük megy majd. Így is lett.

 Harry következő lépéseiről viszont egyelőre nincs biztos értesülés. A szokásosnál is ellenségesebb Sun úgy tudja, a kaliforniába szóló repülőjegye nem dátumhoz kötött, így elképzelhető, hogy a királynő születésnapjára (április 21.) még Angliában marad. Ugyanők azt is tudni vélik, hogy a temetésen rendkívül fagyos fogadtatásban volt része Anna hercegnő családjától – mondjuk az igaz, hogy Anna hercegnő már korábban is egyértelműen éreztette a nyilvánossággal, hogy feleslegesnek tartják azt a felhajtást, amit Harryék az életvitelük körül csapnak.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Fülöp herceg előre szervezett fotóst a temetésére, a kedvéért műoszlopot is építettek

Végül mégsem az ő képeit kapták fel, de kétségkívül eredeti ötlet volt a kémlelőnyílás.

3 · Apr 20, 2021 12:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments